Itthon hvg.hu 2015. február. 27. 08:48

Célpontosok: Nem Orbán mellett, hanem a gecizés ellen álltunk ki

Az egyik műsorkészítő szerint azon is fennakadtak volna, ha volt munkaadójuk, Simicska Lajos nem Orbán Viktort, hanem Tóbiás József MSZP-elnököt illette volna obszcén kifejezésekkel. Közben a Népszabadság arról ír, hogy volt kollégáik szerint a Célpont kvartettje az új közmédiába igazol át.

Nem Orbán melletti szolidaritásból, hanem a vulgáris hangnem elleni tiltakozásból álltak fel a Célpont című Hír Tv-s műsor készítői – írta a Hír24.

A műsorkészítők állítása szerint az emlékezetes, "szerintünk Orbán nem geci" videót nem felmondásnak szánták, de a közzététel után már nem volt visszaút. Hivatalos felmondásukat egyébként csütörtök délben nyújtották be a Hír Tv vezérigazgatójának.

A műsor névtelenséget kérő munkatársa úgy értelmezte akciójukat a Hír24-nek, hogy azt egyfajta kiállásnak szánták a vulgáris hangnem, az agresszív fellépés ellen. Simicska Lajos véleményének stílusa zavarta őket, és nem az, hogy kit illetett keresetlen szavaival.

"Nem arról van szó, hogy lehajolunk Orbán Viktornak, egyszerűen nem szeretnénk ilyen stílusú háborúskodásban részt venni. Ha történetesen Tóbiás József MSZP-elnököt illette volna azzal a jelzővel, azon is fennakadtunk volna" – mondta a névtelenséget kérő munkatárs, és ezt később Kisberk Szabolcs volt célpontos riporter is megerősítette.

Közben a pénteki Népszabadság arról ír, hogy a Hír Tv-ben felkavarta a hangulatot a célpontosok felmondása. Távozásuk még azokat a kollégákat is elbizonytalanította, akik azt hitték, hogy a vezetők február 6-i távozása után már-már konszolidálódott a helyzet.

A csatornánál sokan úgy gondolják, hogy a stáb az induló új közmédiába igazol át. Kisberk Szabolcs, a műsor volt riportere ezt a vélekedést cáfolta a napilapnak. Azt mondta, a felmondáskor a semmibe léptek, bár azóta érkezett hozzájuk megkeresés.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.