2015. február. 26. 14:43 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 26. 16:43 Itthon

Bundagyanúba keveredett két nógrádi focicsapat

Két labdarúgóklub képviselői ellen nyomoz a rendőrség Nógrád megyében, a csapatok vezetőit vesztegetéssel gyanúsítják – közölte a rendőrség csütörtökön.

A két Nógrád megyei labdarúgó-sportegyesület képviselői a gyanú szerint 2014 tavaszán jogtalan előny adása és elfogadása mellett megegyeztek abban, hogy a jogtalan előnyt kínáló csapat nyerje meg a 2013-2014-es megyei labdarúgó-bajnokságot. A jogtalan előnyt elfogadó sportegyesület ennek érdekében több mérkőzést elveszített – fogalmaztak az erről szóló közleményben.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói vesztegetés megalapozott gyanúja miatt három férfit hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kettőt őrizetbe is vettek.

Az MTI úgy tudja: az STC és a Somoskőújfalu csapatairól van szó. 2014 tavaszán mindkét egyesület a megyei első osztály tagja volt, a szezon végén az STC feljutott az NB III.-ba.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.