Győri Tibor volt államtitkár és Orbán Viktor egykori tanácsadója lett a Nézőpont Intézet új tulajdonosa.
Új tulajdonosa van a Nézőpont Intézetnek: az alapító tulajdonos Bonum Semen Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. 100 százalékos üzletrészét csütörtökön Mráz Ágoston Sámuel eladta Győri Tibornak, a Miniszterelnökség volt jogi ügyekért felelős államtitkárának, aki korábban 2010 és 2012 között miniszterelnöki, 2004 és 2006 között pedig Fidesz-elnöki tanácsadóként dolgozott Orbán Viktor mellett, 2006 és 2010 között a Nézőpont Intézet vezérigazgatója volt.
Most, hogy Győri tulajdonába kerül a Nézőpont, Nézőpont Csoport Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-re változtatta a nevét, de a vezérigazgatója továbbra is a korábbi tulajdonos Mráz Ágoston Sámuel maradt, Győri Tibor pedig tulajdonosként az Igazgatóság elnöki tisztét fogja betölteni.
A Nézőpont Intézet közleménye szerint "ambiciózus növekedési, befektetési és felvásárlási tervei" vannak a cégnek.
Mráz Ágoston Sámuel 2010 júniusától az anyacég 100 százalékos tulajdonosa volt, s az elmúlt közel öt évben a fiatal szakmai műhelyből elismert cégcsoportot hozott létre.