Itthon hvg.hu 2015. január. 30. 09:55

Visszavágott Tüttő Kata Tarlósék szexista beszólásaiért

„Nyomorúság, tehetetlenség, zavar és frusztráció azt. Ezeket az érzéseket hagyta bennem ez a történet” – ezt írta Tüttő Kata volt szocialista fővárosi képviselő a 168 Óra Online-on azzal kapcsolatban, hogy szexista megjegyzéseket tett rá a szerdai közgyűlésen Kovács Péter fideszes képviselő és Tarlós István polgármester.

Kovács Péter a szerdai közgyűlésen aziránt érdeklődött, ki az a "csinos arcú, vörös hajú hölgy" a szocialistáknál. „Az én szívemnek oly kedves Tüttő Kata, egykori képviselő asszony, aki a székeken helyet foglal. Akárhogy meresztgetem baloldalra a szemem, nála kellemesebb látványt nemigen fedezek fel” – válaszolta neki Tarlós István polgármester. Tüttő Katára céloztak, aki korábban három cikluson át volt képviselő a Fővárosi Közgyűlésben.

Tüttő Kata a 168 Óra online kiadásában reagált a jelenetre.

Az MSZP-s politikus írásában azt is kifogásolja, hogy a közgyűlés többi résztvevője nem tette szóvá a megalázó párbeszédet, legfeljebb mosolyogtak és nevettek. Tüttő pedig nem tudott reagálni a beszólásokra, mivel már nem képviselő.

Tüttő szerint Kovács Péter megalázta őt, de az írásában visszavágott neki: „Nekem a mai napig nem jutott eszembe, hogy egy embert úgy szólítsak meg, hogy „ott szemben, maga kissé túlsúlyos, kopaszodó, nem túl ragyogó tekintetű úr, ki maga és mit keres itt?”.

Kovács Péter az ízig-vérig szexista kérdésével jelezte, hogy hol az ő helye, és mit is keres a nagy hatalmú férfiak asztalánál, hiszen a fővárosi politika egyértelműen az ő terepük: a 33 tagú fővárosi közgyűlésben mindössze 3 nő ül – tette hozzá.

Tüttő Kata leírta azt is, hogy érezte magát szerdán: „Mert amit soha nem kérdez senki, hogy én hogyan érzem magamat a „bókok” közepette. Nyomorúságosan. Mert ha vágyom is bókokra, biztosan nem plenárisan, nem tőlük és nem ilyen formában kifejezve szeretném megélni. Nyomorúság, tehetetlenség, zavar és frusztráció azt. Ezeket az érzéseket hagyta bennem ez a történet”.

Tüttő Kata korábban három cikluson keresztül, 2002-től 2014-ig volt képviselő a fővárosi közgyűlésben. Az elmúlt ciklusban az MSZP frakcióvezető-helyettese lett. 2014 nyarán szoros versenyben maradt alul az MSZP budapesti elnöki pozíciójáért folytatott versenyben, Kunhalmi Ágnestől kapott ki – emlékeztetnek az Index cikkében.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?