Itthon hvg.hu 2015. január. 29. 17:28

Áder János beperelte az Indexet és Vágvölgyit

Ahogyan ígérte, Áder János beperelte Vágvölgyi B. Andrást, mivel utóbbi a Facebookon tett közzé egy, a köztársasági elnökről szóló, de általa cáfolt katonatörténetet. Az államfő a Vágvölgyi szövegét lehozó Indexet is beperelte.

Egymillió forintra perli az Indexet és Vágvölgyi B. András újságírót a köztársasági elnök – írta meg a hírportál. Arról a történetről van szó, amikor a Magyar Narancs volt főszerkesztője a Facebookra írta ki egyik, még a sorkatonai szolgálat alatt történt esetét, amikor fogdába került, mégpedig Áder Jánossal.

Áder János
Stiller Ákos

(Vágvölgyi annak a #kedveshírtv címkével ellátott kampány részeként osztotta meg a kínos részletet magáról, miután a kormánypárti tévé több kormányellenes tüntető múltjából kapart elő különféle ügyeket.)

Vágvölgyi úgy emlékezett, hogy a hetvenes évek végén a sorkatonai szolgálatuk letöltésekor vele együtt ült a fogdában Áder János is, a jelenlegi köztársasági elnök szerinte azért, mert ittas állapotban lövöldözött.

Erre válaszul reagált Áder János, és kategorikusan cáfolta, hogy így történt volna a dolog. A Köztársasági Elnöki Hivatal által kiadott közleményben elmesélte, hogy kétszer volt fogdában 1978-ban, egyszer hét napra azért, mert aknavetős rajparancsnokként egy reggel nem küldte le az embereit, hogy a hidegben atlétában tornázzanak, egy másik alkalommal pedig azért, mert az argentin focivébé éjjel nézett meccsei után egy éjszaka elaludt az őrségben.

Áder már akkor azt írta, hogy Vágvölgyi és az Index.hu jogi elégtétellel tartoznak neki.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.