Itthon Szegő Péter 2015. január. 27. 11:45

"Mindenki keresse meg a fideszes képviselőjét, és menjen az agyára"

A jelenlegi kormánynak nincs valós alternatívája, és nem tudják, hogy miképp váltható le Orbán – ezt tudták mondani a kormányellenes mozgolódások vezéralakjai egy hétfői kerekasztal-beszélgetésen. Míg az elmúlt 25 év és a Jobbik értékelésében eltért az álláspontjuk, a vasárnap megalakult – elvileg szövetséges – Demokratikus Kerekasztalról (Deka) viszont egységesen kritikusan nyilatkoztak. Gulyás Márton, a Krétakör volt ügyvezetője, Juhász Péter, a belvárosi ingatlanmutyit feltáró önkormányzati képviselő, valamint Vajda Zoltán a február elsejei tüntetést szervező Hatvanezren a magánynyugdíjukért-csoport alapítója volt a Budai Liberális Klub vendége. Az is kiderült, Kész Zoltán mellett Heller Ágnes filozófus is felszólal a tüntetésen.

Szomorú, ha egy négyfős pódiumbeszélgetésen négy férfi van, főleg egy liberális klubban, mondott erős entrée-t Gulyás Márton. A Krétakör volt ügyvezetője szerint „nagyobb a baj, mint amit föltételezünk”, ugyanis a kormánnyal szemben nincs valós alternatíva. Reménykeltőnek nevezte viszont a Sziriza görögországi győzelmét, szerinte abban lehet bízni, hogy az establishment-politika „kicsit kimozdul a helyéről”.

Vajda Zoltán, XVI. kerületi önkormányzati képviselő (Együtt), a Hatvanezren a magánnyugdíjukért Facebook-közösség alapítója szerint ugyan sokan – köztük a mostani tüntetések szervezőinek egy része – az elmúlt huszonöt évet úgy, ahogy van, „lemészárolnák”, szerinte az 1990 és 2010 közötti 20 évben sok megőrzendő dolog is volt. Hangsúlyozta: nem kell új országot építeni, ezt az időszakot a piacgazdaság, a többpártrendszer, a szerződések szabadsága, a NATO-ba és az EU-ba történő belépés jellemezte. Szerinte nem említhető egy lapon az elmúlt öt évvel, amikor viszont módszeresen lebontották a fékek és ellensúlyok rendszerét, „a köztársaságot pedig kinyírták”. Az ellenfelünk az elmúlt öt év, nem az előtte lévő húsz – tette hozzá.„Részt vettem a január 2-i tüntetésen, és meglepődtem, hogy az őszödi beszédet játszották be, holott nem Gyurcsány Ferenc ellen tüntettünk. Az őszödi beszéd bejátszása szereptévesztés volt” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Nem tudják, miképp váltható le Orbán

„Nem az érdekel, hogy mi volt az elmúlt öt vagy huszonöt évben, hanem, hogy mi lesz ezután” – reagált az eddigiekre az ugyancsak együttes önkormányzati képviselő Juhász_Péter. „Demokráciában szeretnénk élni. Arról kell beszélni, hogy miképp váltható le Orbán rendszere, mert én nem tudom. Jó lenne, ha valaki megmondaná” – mondta, hozzátéve, hogy konszenzust kéne teremteni a jobb- és baloldal között.

Akcióban: Juhász Péter
Túry Gergely

Gulyás Márton nemcsak az elmúlt öt, hanem az azt megelőző húsz évvel sem elégedett. „Nemcsak arról van szó, hogy van a hatalommániás, gátlástalan Orbán Viktor, hanem arról is, hogy lényegében Grósz Károly hirdette ki a III. Magyar Köztársaságot” – hangsúlyozta a DK bokszzsákja. A hvg.hu tudósítójának idevonatkozó kérdésére később kiderült: Grósz Károly helyett Szűrös Mátyást akart mondani. A polgárjogi aktivista szerint „a felvilágosult abszolutizmus, a néppel szembemenő kormányzás törvényszerűen termelte ki az elmúlt öt évet”.

„Szerintem kapitalizmusra és élhető képviseleti demokráciára van szükség” – szintetizálta az eddigieket Juhász Péter.

Mi legyen az alaptörvénnyel? – tette föl körkérdését Szentpéteri Nagy Richárd, a Méltányosság Politikai Elemező Központ munkatársa, az est moderátora, hozzátéve, hogy „az alaptörvény inkább érvénytelenül jött létre, mint érvényesen”. Ezt a kérdést Gulyás szerint majd akkor kell föltenni, ha az alaptörvény ellenfeleinek alkotmányozó többsége van.

Vissza kellene adni az Alkotmánybíróság jogköreit, és általában liberalizálni kellene az alaptörvényt: például ki kellene venni belőle azt a passzust, hogy a család egy férfiből, egy nőből és gyerek(ek)ből áll – reagált Vajda.

"Tök fölöslegesen ültök a parlamentben"

A következő körkérdés a Demokratikus Kerekasztalra vonatkozott. A vitapartnerek – ha hangsúlybéli különbségekkel is, de – egyaránt ellenérzéseiknek adtak hangot. „A szándék helyes, de az időzítés nem az. Kapkodásnak tűnik, kiforratlannak érzem” – mondta Vajda. Juhász úgy látta: hiányzik a Deka részéről a pártoknak szóló „kiforrt megrendelés”. A legélesebben Gulyás fogalmazott, aki szerint a Deka „nagyon kártékony”.

„Ezt a kormányt demokratikus úton soha senki nem fogja tudni legyőzni” – jelentette ki a vita során a Krétakör volt ügyvezetője, Vajda vitatta Gulyás azon véleményét, hogy a demokrata pártok részéről jó megoldás lenne kivonulni az Országgyűlésből. „Tök fölöslegesen ültök a Parlamentben” – így Gulyás, hozzátéve, hogy a NER összeomlása „bármikor bekövetkezhet: vagy önmagát számolja föl a rendszer, vagy a forradalmi tömeg fogja azt mondani, hogy eddig és ne tovább”.

Akcióban: Gulyás Márton
MTI / Szigetváry Zsolt

Juhász ehhez azt tette hozzá, hogy a rendszer akár már 2016-ban is összeomolhat, és ő azt látja a feladatának, hogy ezt az összeomlást az azt követő korra fölkészülve várja. A Parlamentből történő kivonulás gondolatával sem értett egyet. Azt mondta: egyrészt a parlamenti jelenlét nélkül sokkal kisebb a médiában való megjelenés lehetősége, másrészt így a képviselőknek olyan dokumentumokhoz van hozzáférésük, amelyekhez nem lenne, ha nem lennének képviselők. Saját példáját hozta föl: V. kerületi önkormányzati képviselőként tud küzdeni a kerületi ingatlanpanamák ellen. „Ha nem lennék képviselő, ezt a munkát nem tudnám csinálni” – mondta.

A hvg.hu Gulyás Mártont arra kérte: részletezze, miért tartja a Dekát nagyon kártékonynak. „Jó szándékú emberek, akik nem látják a politikai realitást, és köznevetség tárgyává teszik magukat. A forma, az időpont, az összetétel, satöbbi mind terheltséggel küzd” – reagált kérdésünkre a polgárjogi aktivista.

Ha lesz baloldali fordulat, a Jobbik eltűnik

Kiváncsiak voltunk a vita résztvevőinek a Jobbikkal kapcsolatos álláspontjára is. „A Jobbik egy intellektuálisan nívótlan, gyűlölködő formáció. A Jobbikot egy problémának, de nem tényezőnek tartom. A magyar nép számára, de saját szavazóik számára sem jó a Jobbik” – mondta Gulyás Márton, hozzátéve, hogy „a Jobbik egy tünet, nem pedig politikai probléma, ami el fog tűnni, ha lesz egy baloldali fordulat Magyarországon”.

Juhász ezt azzal toldotta meg, hogy a Jobbik szavazóinak problémáira kell demokratikus megoldást találni. Azt mondta: a Jobbiktól el lehet lesni az aprómunkát, „a magyar társadalom legmélyebb bugyraiba való beépülést”.

Vajda szerint ugyanakkor a Jobbik igenis tényező, tekintettel arra, hogy a második legerősebb párt. Elmesélte, hogy amikor jobbikos önkormányzati képviselőtársa megtudta, hogy három lánya van, akiket Hannának, Eszternek és Noéminak hívnak, jelentőségteljes pillantással annyit mondott: „hű, azok szép nevek”.

Egy, a közönségből érkező kérdésre Juhász – jelentős derűt generálva ezzel – úgy válaszolt: a NER-t erodálandó „mindenki keresse meg a fideszes önkormányzati képviselőjét, és menjen az agyára, darabonként szedjük le őket”. Hozzátette: „részt kell venni a politikában”, ő maga tizenöt éve politikusként tekint saját magára. Gulyás szerint „ha Orbán eltakarodna, nagy gondban lenne az ország, mert erre még nem érett meg a helyzet”.

Megvannak a szónokok

Vajda a közönséget a február 1-i tüntetésre invitálta. Azt mondta: ott a diagnózis fölállításán túl már a terápiáról is szó lesz. „Tüntetésélményt kell adni a közönségnek” – mondta. Március 15-én pedig az összes kormányellenes civil csoport együtt fog tüntetni – tette hozzá.

Szintén közönségkérdésre Gulyás azt felelte: „az Orbán-kormány már megbukott, csak ennek a közjogi következménye nem valósult még meg”. Mint fogalmazott, nem tudja, hogy mikor fog megvalósulni: „lehet, hogy húsz év, de nem hiszem, hogy annyi lenne”. „Tudatosítani kell az emberekben, hogy ezek nem legyőzhetetlenek. Orbán két centire sem lát előrébb az orránál. Nem az a nagy stratéga, akinek sokan hiszik” – tette hozzá a Krétakör volt ügyvezetője.

Ugyancsak egy, a közönség soraiból érkező kérdésre Vajda azt mondta: nem érzi, hogy a titkosszolgálat beépült volna az életébe. „Ez is mutatja, hogy jól végzik a munkájukat” – riposztozott Juhász, jelentős derűt kiváltva ezzel. „Biztos vagyok benne, hogy beépültek az ellenzéki civilmozgalmakba” – tette hozzá.

Vajda Zoltán a beszélgetés után kérdésünkre megerősítette, hogy a február 1-i tüntetésen Kész Zoltán, az ellenzéki pártok egy része által támogatott független veszprémi országgyűlési képviselő-jelölt fog felszólalni. Ugyancsak beszédet mond Heller Ágnes filozófus, Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke, az Együtt fővárosi képviselője és Vajda is. Hozzátette: Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó Facebook-közösség arca lesz a konferanszié.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.