Előadás közben lett rosszul egy színész a Pesti Magyar Színházban
Az Abigél péntek esti előadásán Jatnyik Csaba tántorgott, nehezen beszélt, majd a második felvonásban egy technikai szünet után már nem is ment vissza a színpadra. Az ügyben belső vizsgálat indult.
Péntek este a Pesti Magyar Színházban az Abigél című előadáson a Torma igazgatót alakító Jantyik Csaba bizonytalanul mozgott a színpadon az egész első felvonás alatt, botladozott, és a szavakat is nehezen formálta. A második felvonás első perceiben aztán már a szövegét sem tudta elmondani, így a színház technikai szünetet rendelt el, félbehagyták a darabot, majd nem sokkal később folytatták, de már a színész nélkül – írja a Blikk.
Egy néző azt mondta, az igazgató szövegét ezek után a Zsuzsanna testvért alakító színész mondta el, Jatnyik Csaba pedig meghajolni sem ment ki.
Az előadásban szereplő színészek nem kívánták kommentálni a kollégájukkal történteket, de a produkciót szervező Budapesti Operettszínház sajtófőnöke, Lencsó Rita közölte, kivizsgálják az esetet.
Mint mondta, Jantyik Csaba péntek este rosszul lett előadás közben, a színház vezetősége pedig belső vizsgálatot indít a művész rosszulléte okainak megállapítására. A vizsgálat lezárultáig Jantyik Csaba nem állhat színpadra.