Magas rangú kormányzati forrás megerősítette, hogy Washingtonból még nem küldték el a magyar nagykövet elfogadó okiratát, az úgynevezett agrémant-t, holott ezt a dokumentumot rendszerint még a nagykövetté jelölés előtt megküldik. Washington érthetetlen okból várakoztatja Szemerkényi Rékát, akit szakmailag felkészült jelöltnek tartanak.
Bár szakmai alkalmassága nem kétséges, Washingtonból még nem küldték el Szemerkényi Réka nagykövet elfogadó okiratát, az úgynevezett agrément-t – értesült külügyi forrásból a keddi Népszabadság.
Az agrémant-t az általános gyakorlat szerint már azelőtt megkérik, hogy valakit hivatalosan nagykövetnek jelölnélek, hogy megelőzzék az esetleges kellemetlen helyzeteket.
A lap tegnapi információját kedden egy magas rangú kormányzati forrás is megerősítette, aki úgy fogalmazott: "mi rózsacsokorral vártuk Colleen Bellt, mégpedig tövis nélkül", Áder János pedig már a harmadik napon átveszi tőle a megbízólevelét. 2013 őszén a magyar állam 30 nap alatt biztosította a producerből lett nagykövet belépésének feltételeit. Orbán Viktor a forrás szerint úgy tervezte, hogy január 31-ig megtörténik a nagykövetcsere, és Szapáry György visszatérhet Washingtonból, Szemerkényi Réka pedig elfoglalhatja helyét. A kormányzati forrás szerint érthetetlen Szemerkényi várakoztatása, ugyanis szakmai felkészültségéhez kétség nem fér.
A korábban Orbán Viktor külpolitikai tanácsadójaként dolgozó szakemberrel kapcsolatban általános vélemény a külügyben, hogy nála megfelelőbb washingtoni nagykövetet aligha találhatott volna a miniszterelnök. Szemerkényi Rékát "kifejezetten atlantistának" tartják.
Meg nem erősített hírek szerint 1999-ben ő volt az, aki felhívta a figyelmet a Selmeczi Gabriella fideszes politikus, valamint 31 kisgazda és 3 fideszes politikustársának magánakciójára, amelyben a Lockheed Martin középvezetőjét ajánlották az Egyesült Államok budapesti nagykövetének.