2015. január. 20. 09:46 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 20. 11:44 Itthon

Megölte élettársát és anyósát egy középkorú nő

Miután élettársa a forró kandallónak lökte, az asszony megragadott egy kést és megölte a férfit, valamint annak anyját. Utána pálinkával és gyógyszerekkel megpróbált öngyilkos lenni, de nem sikerült neki. 2014-es ügyben emelt vádat kedden az ügyészség.

Vádat emelt emberölés bűntette miatt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy középkorú nő ellen, aki tavaly februárban Lakiteleken megölte élettársát és annak anyját – közölte Nánási László főügyész kedden.

A közlemény szerint a vádlott 2004 óta élt együtt élettársával a vádlott tanyáján, illetve a férfi édesanyjánál, és – részben nehéz anyagi körülményeik miatt – gyakoriak voltak közöttük a veszekedések, verekedések. Tavaly február elsején késő este, italozás közben a vádlott és élettársa újra összeveszett. Az 52 éves férfi meglökte a vádlottat, aki nekiesett a forró kandallónak, és több helyen megégette, megütötte magát.

A most 52 éves vádlott magához vett egy konyhakést, és azzal előbb hátulról, majd szemből is többször megszúrta a férfit. A hangoskodásra megjelent a férfi 81 éves anyja, akit a vádlott szintén többször megszúrt. A férfi és az idős nő is rövid időn belül meghalt.

A vádlott öngyilkossági szándékkal nagy mennyiségű gyógyszert vett be pálinkával. A két holttestet és az öntudatlan vádlottat a megkéselt férfi munkatársai találták meg. A vádlottat kórházba vitték.

A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottja előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, őt a főügyészség több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni – írták.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.