2015. január. 10. 16:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. január. 10. 18:03 Itthon

Rogánék 51 millióért adták el a most 430 millióért árult üzlethelységet

430 millió forintért árulják most a piacon azt az ingatlant, amelyet a Rogán Antal vezette önkormányzat 51,5 millióért adott el egy kft.-nek, amely még csak nem is volt korábban a bérlője az üzlethelyiségnek.

Nyolcszor annyiért árulnak most egy Sas utcai ingatlant, mint amennyiért a belvárosi önkormányzat eladta azt – írja az Index.hu az LMP blogbejegyzésére hivatkozva. A Sas utca 17. alatti 310 négyzetméteres üzlethelyiséget egy Lázár és Fia kft. nevű cég vette meg (amely azóta CBA L. és F. kft. lett), és 2011-ben, amikor az önkormányzat el akarta adni, ez a cég volt jogosult az elővásárlásra, amely nyomán a 73 millió forintra becsült ingatlan árából még 30 százalékos kedvezményt is adtak, vagyis 2011-ben 51,5 millióért adta el az akkor még Rogán Antal vezette főváros az ingatlant.

Viszont egy Sas utca 17 Kft. nevű cég nevét jegyezték be a tulajdoni lapra, amelyet a cégnyilvántartás szerint egy héttel azelőtt alapítottak, hogy az önkormányzat kijelölte volna az ingatlant eladásra. És az eladás után egyből 80 millió forintos jelzáloggal terhelték meg az ingatlant, amelynél az önkormányzat értékbecslője alacsonyabb forgalmi értékre becsülte azt. Az LMP-s blog szerint a tulajdonos 110 millió forintot szánt a felújításra, most pedig 430 millió forintért, borbárként árulja az 51,5 millióért megvett ingatlant.

A belvárosi önkormányzat is reagált a történtekre, a polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezései alapján (Ptk. 373.§ (4). bek.) a bérlő más személyt vagy céget is kijelölhet a vételi jog jogosultjának az elidegenítésnél, átruházhatja az elővásárlási jogot az azzal járó kedvezményekkel és kötelezettségekkel együtt, így a CBA-s Kft. csak élt törvény adta jogával. Azt is hozzáteszik, hogy a most 430 millióért kínált üzlethelyiségben egy már bevezetett étterem működik, azok pedig drágábbak lehetnek, mint az üres ingatlan.

Hirdetés