2015. január. 09. 09:48 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. január. 09. 11:06 Itthon

Magyar Nemzet: Kunhalmiék kiköltöznének az MSZP-székházból

Az MSZP országos vezetésétől külön, egy budai pártirodába költözik a szocialisták fővárosi szervezete – értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint továbbra is árulja vagy bérbe adná a párt a Jókai utcai székházat.

Kiköltözik a Jókai utcai székházból a budapesti MSZP – írta a Magyar Nemzet

A lap információi szerint néhány héten belül, várhatóan februárban hagyják el a VI. kerületi pártszékházat és az országos vezetéstől külön, egy kerületi MSZP-irodában folytathatják a munkát. A beszámoló szerint több budai kerület is felmerült, ahová költözhetnek, ezek között van a II., illetve a XI. kerület is. Az új helyen fog majd összeülni a budapesti elnökség, ahogyan például a fővárosi párttanács is – tették hozzá.

A budapesti MSZP alapvetően nem takar túl sok embert, mindössze néhány munkatársat érint a változás, többen ugyanakkor eleve máshol is végzik feladataikat. A fővárosi elnök, Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő is, ezért munkája egy részét a Képviselői Irodaházban intézi. Az ügyvezető alelnök Trippon Norbertnek is van máshol elfoglaltsága, Újpesten ugyanis önkormányzati képviselő, egyben a Fővárosi Közgyűlés tagja is.

A költözés hátterében a Magyar Nemzet szerint az állhat, hogy az MSZP árulja vagy pedig bérbe adná a Jókai utcai székházát. Korábban a Népszabadság írt a székház elhagyásáról, mert a pártnak már túlzottan nagy terhet jelent az ingatlanra felvett svájcifrank-alapú hitel visszafizetése és a ma már túlságosan tágasnak számító épület fenntartása.

A Jókai utcai épület működtetése havi 12-13 millió forintba kerül, tehát az évi 140-160 milliós kiadás felemésztheti az MSZP-nek járó éves költségvetési támogatás akár egyharmadát is – írta a lap.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.