Börtönbe küldené az ügyészség Csipak Pétert és házának építésében részt vevő szakembereket, mondván, természetkárosítást követtek el azzal, hogy a vállalkozó házát védett természeti területre „terjesztették ki”. Az ügy tárgyalása egy hónappal ezelőtt kezdődött a Fővárosi Törvényszéken, és pénteken az ügyészségi szakértő meghallgatásával folytatódott.
A belvárosi Fashion street projektet jegyző Csipak Péter ingatlanos nagyvállalkozó Hármashatár-hegyi házépítéséből 2011-ben kerekedett botrány, amikor az Index kiderítette, hogy az impozáns házhoz tartozó, körbekerített telek kétezer négyzetméterrel nagyobb a telekkönyvben szereplő méreténél, és belelóg a természetvédelmi körzetbe.
Bár akkoriban nagy port vert fel az ügy, a sajtó nem figyelt fel arra, hogy a Fővárosi Törvényszék tavaly év végén megkezdte az eset tárgyalását, melyet pénteken az ügyészség szakértőjének a meghallgatásával folytattak. A vádlottak szerint törvénytelen a vád, amelyet szerintük a pénteken elhangzott szakértői vélemény is alátámaszt. Mivel a szakértő azt nem vizsgálta, hogy milyen mértékű a természetkárosítás, ezért a bíróság egy újabbat rendelt ki.
Tologatás
Csipak a II. kerületi Cirbolya utcában az állam és a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében lévő, 2010 óta Natura 2000 természetvédelmi védettség alatt álló erdő szomszédságában építkezett. A beruházás megkezdése előtt az építésügyi hatósághoz beadott tervezési térkép az ingatlan határát a nyilvántartásban rögzítetteknek megfelelően tartalmazta, áll a hvg.hu birtokába került vádiratban.
Az építési engedélyt Csipak Péter 2006. január 9-én meg is kapta, ugyanakkor a Pilisi Parkerdő részéről felhívták a figyelmét arra, hogy a kezelésében lévő, az ingatlan mellett található védett erdőterületet "deponálásra, bejárásra, illetve bármilyen igénybevételre nem engedélyezik”, továbbá kérték a telekhatárok jól látható kijelölését és betartását.
Az építkezés kivitelezője, a Millenia Zrt. emberei 2007 nyarán láttak munkához. Annak tényleges elkezdéséig azonban az építési terv módosult: a jobb kilátás érdekében a házat az engedélyezett tervektől eltérően húsz méterrel eltolva a hegyoldalon feljebb helyezték el. Csipak kibővíttette a lakóépületet is egészen az ingatlanhatárig, továbbá az oldalához terveztetett egy hatállásos mélygarázst, ahhoz egy bekötőutat és a melléképület alá pedig további kiszolgáló létesítményeket.
Az ügyészség szerint megtévesztően jártak el
A kivitelező cég vezérigazgatóját ezt követően megtévesztették azzal, hogy közölték, a változtatások ellenére az engedélyezett terveknek megfelelően a telekhatáron belül maradtak. A Millenia Zrt. 2008 tavaszára szerkezetkész állapotban felhúzta a házat, a mélygarázst és hozzá a bekötő utat is elkészítették úgy, hogy közben a szomszédos ingatlan erdőrészletéből jogosulatlanul levettek egy darabot, és a Csipak ingatlanaihoz kerített 2316 négyzetméternyi területet túlnyomóan beépítették.
A jogszerűtlen állapot legalizálására Csipak fennmaradási és továbbépítési engedélyt kért az építésügyi hatóságtól, csakhogy – a vádhatóság állítása szerint – az épületet és a mélygarázst a hozzá vezető úttal együtt húsz méterrel eltolva tüntette fel. Az, hogy ez nem stimmel, egy helyszíni ellenőrzés során derült ki: a hatóság embere azonnal le is állíttatta a munkákat. Az építésügyi hatóság irodavezetője (az eljárás ötödrendű vádlottja) azonban az eljáró munktársat felülbírálva megadatta az engedélyt.
Egyedül a felső szint továbbépítését, valamint a terepszint alatti rész megépítésére vonatkozó kérelmet utasíttatta el, miközben köteleztette a vállalkozót 9,2 millió forint építésügyi bírság befizetésére. A fennmaradási és továbbépítési engedély megadása az ügyészség meglátása alapján jogszabálysértő módon történt. A történet itt még mindig nem állt meg, Csipak Péter az építkezést saját elképzelései szerint folytatta tovább. Így amikor az építéshatósági ügyintéző újabb ellenőrzést tartott, ismét le kellett állíttatnia a munkát.
A kivitelező személye ezt követően változott: 2009 szeptemberében a Millenia Zrt. helyét a Market Zrt. vette át, az építtető pedig a Cirbolya Mansion Kft. lett, amely aztán az ingatlanok tulajdonjogát is megszerezte. A társaság megint csak az ötödrendű vádlott közreműködésével kapta meg az ideiglenes használatba vételi engedélyt 2010 decemberében, mivel a lakóépület készültségi foka csak 60 százalékos volt. Ráadásul az építkezés továbbra sem a hatóság által megszabott keretek szerint folyt, ezért még mintegy egymillió forint bírságot róttak ki az építtetőre.
Fókuszban: Market Zrt. |
A Market Zrt 12 éven át a Wing (korábban Wallis)-csoport tagja volt, tavaly novemberben került át a Garancsi István vezette Garhatt Zrt. irányítása alá. A Market Zrt. az utóbbi időkben több jelentős projektet is megszerzett: így például az új FTC-stadion, a Sorsok Háza építése is a nevéhez fűződik, de részt vett a Közszolgálati Egyetem építési projektjében is. A Market Zrt. tulajdonosa a Moratus Szerkezetépítő Kft.-nek, amely beépítette a Szabadság térre a német megszállás emlékművét. Az állami megrendeléseken felhizlalt, egymilliárd forintos jegyzett tőkéjű Market Építő Zrt. tavaly 38,6 milliárdos árbevételt hozott össze, mérleg szerinti eredménye pedig 613,7 millió forint volt. |
Az Index négy éve írta meg, hogy a mélygarázs és a hozzá vezető út a Budai Tájvédelmi Körzet területére épült. Ezt követően indultak meg azok az eljárások, amelyek eredményeként az épületek tényleges elbontását elrendelő határozatok születtek. A Cirbolya Mansion kérte a bíróságtól a beépítéssel érintett ingatlanrész elbirtoklásának megállapítását, de a keresetet elutasították. Ezt követően nem sokkal később, 2013. június 7-én a kft. felszámolás alá került. Csipak a cégben – a cégnyilvántartás adatai alapján – mintegy fél évig, 2009. december 17-ig volt tulajdonos, helyét aztán a ciprusi bejegyzésű Franklina Ltd. vette át.
A vádirat szerint az építkezés során elvégzett nagy volumenű földmunkák, a rézsű kialakítása, a támfalak építése, az erdei talajbolygatás, a fák és aljnövényzet kiirtása, mintegy 2316 négyzetméternyi erdőrészlet engedély nélküli, jogellenes elpusztítása miatt jelentős természetkárosodás következett be. Mindezért felelősnek véli az ügyészség az építtető Csipak Pétert, továbbá az építészeti-műszaki tervek elkészítőjét, a műszaki ellenőrt, a műszaki vezetőt és az építésügyi hatóság irodavezetőjét. Ez alapján az első négy vádlott az ügyészség szerint természetkárosítás bűntettét követte el, míg a hatóság embere hivatali visszaélésben bűnös, de mind az öt emberre egységesen börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta az ügyészség.
A hvg.hu által megkérdezett ügyvéd, Nyuzó Péter szerint súlyos büntetést kér a vádlottakra a vádhatóság, ugyanakkor nem hallott még olyan esetről, hogy valakit természetkárosítás miatt börtönbe küldtek volna. A hvg.hu úgy értesült, hogy mivel a pénteki tárgyalási napon meghallgatott szakértő elmondta, hogy a természetkárosítás mértékét nem vizsgálta, arra újabb szakembert rendelnek ki.
Helyreigazítás: Valótlanul állítottuk, hogy 2009 szeptemberében vette át a Millenia Zrt. helyét a Market Zrt, a valóság ezzel szemben az, hogy ez 2010. április végén történt meg. Valótlanul állítottuk, hogy a cégnek tavaly 613,7 millió volt a mérleg szerinti eredménye, a valóság ezzel szemben az, hogy ezek 2013-as adatok. Cikkünk kelthette azt a benyomást, miszerint a Market Zrt. érintett lehet a Csipak Péter és házát érintő perben, ám a valóság az, hogy a Market Zrt. nincs a vádlottak között, és nem is érintettek a perben.