Itthon hvg.hu 2015. január. 08. 15:15

Több mint 170 embert rúgnak ki a közmédiától, vidékieket is

Csoportos létszámcsökkentési szándékot jelentett be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap. Az erről szóló hivatalos közlemény szerint 177 embert akarnak elküldeni, köztük pécsiek és szegedi dolgozókat. Gazdasági racionalizálásra, bérköltségcsökkentésre és racionalizálásra hivatkoznak a leépítéssel kapcsolatban az MTVA vezetői.

A 177 munkavállalóból 146 fő budapesti, 31 fő pedig pécsi, illetve szegedi. Az MTVA, a munka törvénykönyvéről szóló 2012-es törvény szerint az illetékes állami foglalkoztatási szerveknek bejelenti leépítési szándékát és ezzel egy időben megkeresi az üzemi tanácsokat, valamint a szándékbejelentésről egyeztet a szakszervezetekkel is – írják az erről szóló csütörtöki közleményben.

Az érintett dolgozók munkaviszonyát az előzetes tájékoztatók közlésétől számított 30 nap után szüntethetik meg. A létszámcsökkentés végrehajtásának tervezett időpontja, 2015. év első és második negyed éve.

A csoportos létszámcsökkentésben érintettek munkaviszonyának megszüntetésekor a munkáltató kifizeti részükre a munka törvénykönyve, valamint a Kollektív Szerződés szerint őket megillető járandóságokat – tették hozzá.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.