Itthon hvg.hu/MTI 2015. január. 07. 05:37

Vidékre költözött az államtitkárság – a dolgozók fele lemorzsolódott

A Kecskemétre költöztetett 110 fős vidékfejlesztési államtitkárságon megindult a munka. A korábbi dolgozók fele nem volt hajlandó a fővárosból Kecskemétre költözni, így ők már nem dolgoznak ott. A másik két költözésre kijelölt minisztérium egyelőre pihenteti a témát, a miniszterelnök hivatala pedig terv szerint költözik a budai várba.

Január 5-én megindult a munka a Kecskemétre költöztetett vidékfejlesztési államtitkárságon, a 110 fős létszámból 64-en kezdtek el dolgozni, ám folyamatosan érkeznek az új munkatársak – írja a szerdai Népszabadság.

Az államtitkárság új székhelyét a Kodály iskola mögötti, használaton kívüli inkubátorházban rendezték be. Eleinte átmenetinek szánták a helyet, de úgy tűnik, ez lesz a végleges megoldás.

Böröczk Anita, az államtitkárság szóvivője elmondta: az államtitkárság korábbi dolgozóinak mintegy fele nem költözött Budapestről Kecskemétre, helyükre a környékről vettek fel képzett, az agráriumban és a vidékfejlesztésben jártas fiatalokat. A szóvivő szerint február derekáig teljes lesz a létszám.

A jövő héten nyilvános sajtóbejárást tartanak, ahol a Miniszterelnökséghez került vidékfejlesztési államtitkárság terveiről is beszélnek.

Orbán is készül a Budavár bevételére

A másik két érintett tárca – a honvédelmi és a földművelésügyi – székesfehérvári és debreceni költözésével kapcsolatban a lapot úgy tájékoztatták, ez a kérdés egyelőre nem szerepel a napirenden.

Orbán Viktor eközben gőzerővel készíti elő a Budavár bevételét – olvasható a cikkben. Hivatala 2016. március 15-én költözik a karmelita kolostorba. Az épületből már ki is költöztették a Várgondnokságot, a Nemzeti Örökség Intézetét, valamint a Várkert Bazár felújításáért felelős kormánybiztosi irodát.

MTI / Beliczay László

Az épület melletti üres telken régészeti feltárás kezdődött, ennek végeztével újraépítik az egykor ott állt tábori püspökség épületét, ami szintén a Miniszterelnökség része lesz. A régészeti és mérnöki munka előkészítése 1,4 milliárd forintba került a kormányszóvivő nyári nyilatkozata szerint.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.