Itthon hvg.hu 2015. január. 06. 14:47

Az M1 lesz az új hírcsatorna, a Duna TV pedig a főadó

Az M1 lesz a közszolgálati televízió új hírcsatornája, a Duna TV pedig főcsatornává válik – közölte az MTVA.

Március 15-től az M1 folyamatos hírszolgáltatást nyújtó csatornává válik – áll az MTVA keddi közleményében, amely a hirado.hu-n olvasható.

A közlemény szerint a csatorna tematikában a BBC-t, műsorszerkezetben a CNN-t másolja majd. Az M1 éjszakai adászárását egy új, angol nyelvű híradó jelenti majd, ezzel kapcsolatban megjegyzik, hogy napi idegen nyelvű híradót még egyetlen magyar csatorna sem működtetett.

Napközben a hírműsorok mellett hírháttér-műsorokkal, és magazinműsorokkal jelentkezik az M1. A műsorszerkezet naponta öt, stúdióból közvetített élő műsorblokkból áll (ezek címe: Ma reggel, Ma délelőtt, Ma délután, Ma este, illetve Ma éjjel), amelyet egy-egy műsorvezető vezet. A műsorvezetőkről február 15-ig döntenek.

Az M1-nek, meg a stúdióbelsőknek új arculata is lesz, és azt írják, hogy az MTVA ehhez tavaly októberben egy brit szakembert kért fel, Simon Jagót, aki már részt vett a BBC World News, illetve az Al Jazeera és más televíziók arculatának megtervezésében.

A Dunán jön Fábry és a meccsek

Azt írják, hogy a Duna TV veszi át a nemzeti főadó szerepét, eddig ezt az M1 látta el, és a Dunát ezentúl nem csak műholdon, hanem földfelszíni digitális sugárzásban láthatjuk. A Duna TV átveszi az M1-től a Magyarország szeretlek!, a Fábry, a Szálka, a Ridikül, a Maradj talpon!, a Hacktion, a Fapad című sorozatok és a Gasztroangyal, a Családbarát, az On the spot, és a Bábel műsorokat is. És amíg az M4 állami sportcsatorna elindul, addig a Duna közvetíti majd a jelentős sporteseményeket.

Az M1, M2, a Duna és a majdani M4Sport is a digitális alapcsomag részét képezik majd, vagyis ingyenesen foghatók.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.