Több ezren demonstráltak Budapesten a Nincs Hova Hátrálnunk elnevezésű tüntetésen, ahol többek között új rendszerváltást követeltek. A Kossuth téren bejelentették, hogy a tanárok sztrájkra készülnek. Már a beszédek alatt lökdösődés kezdődött a parlamenti főlépcső előtt, többen a földre ültek, a rendőröket sörös dobozokkal dobálták meg, egy embert kiemeltek a rendőrök a tömegből. A tüntetők első sorába a rendőrök könnygázt fújtak. A vidéki nagyvárosokban párszázan követelték a kormány lemondását. A szervezők bejelentették, az első, 2015-ös nagy demonstráció január 2-án lesz az Opera előtt.
És beszélgetnek a téren. Kevesebben mint ötvenen lehetnek. Úgy tűnik, ennyi volt az idei év utolsó tüntetése. Ezzel pedig lezárjuk a tudósításunkat.
A BRFK a hvg.hu kérdésére azt írta, valóban paprikasprayt vetettek be, mivel "a Kossuth téren tartózkodók egy maroknyi csoportja megpróbálta benyomni a rendőrsorfalat. Tevékenységük más módon nem volt megakadályozható".
Egész este szelfiztek a tüntetők a rendőrökkel, de mostmár körülbelül csak ez megy. Kevesen vannak, a rendőrsorfal egyre közelebb jön.
Az északi oldalon lévő rendőrsorfal már a lépcsővel egy vonalban van, a metró felöli részén is lassan egy vonalban lesznek a lépcsővel. Lassan kiszorítják a tüntetőket.
Száznál kevesebben vannak a téren, a maradék tiltakozók néznek farkasszemet a rendőrökkel a Parlament épülete előtt, miközben rendőrsorfallal vették körbe U-alakban a teret, akik szép lassan araszolgatnak befelé.
A kossuth téri betlehemből eltűnt a kis Jézus. Józsefnek és Máriának nem esett baja.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a hvg.hu kérdéseire azt a választ adta, hogy háromnegyed 9 körül nem kiemeltek egy tüntetőt, hanem "a renődörök felsegítettek egy hölgyet, aki a tömegben elesett, majd testi épségének megóvása érdekében a rendőri sorfal mögé kísérték. Őrizetbe vétel természetesen nem történt."
A BRFK azt írta, a rendőrség a "szükséges erőkkel és eszközökkel" biztosítja a rendezvényt, de nem közölnek becslést a demonstráció résztvevőinek létszámáról.
A képek alapján kiemelésnek tűnt:
A Kettős Mérce blog két vérző fejű embert látott. A blog tudósításában azt írja, a két ember azt állítja, hogy "a rendőrök verték meg őket, amikor háttal tolódtak nekik".