Itthon MTI 2014. december. 16. 10:54

Szijjártó: Aggasztó amerikai nyilatkozat miatt hívtuk be Goodfriendet

Az amerikai ügyvivőnek a magyar külügyben azt mondják: nem tartanák helyesnek, ha egy ország azért támogatna civil szervezeteket, hogy azok nyomást gyakoroljanak egy másik ország demokratikusan megválasztott kormányára. Szijjártó Péter miniszter a parlamentben beszélt erről.

Magyarország szuverenitás szempontjából aggodalomra okot adónak tartaná, ha egy ország akciótervet akarna végrehajtani Magyarországon a kormánnyal való egyeztetés és az egyetértése nélkül – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlésben.

Szijjártó Péter Tuzson Bence (Fidesz) napirend előtti felszólalására válaszolva közölte, hétfőn Sarah Sewallnak, az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkárának beszéde miatt a magyar külügyminisztériumban konzultáltak az Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivőjével.

MTI / Kovács Attila

A miniszter közölte, az ügyvivőnek elmondták azt is, hogy nem tartanák helyesnek azt sem, ha egy ország azért támogatna civil szervezeteket, hogy azok nyomást gyakoroljanak bármilyen ügyben egy másik ország demokratikusan megválasztott kormányára.

Szijjártó Péter közölte azt is, hogy a kérdést felvetették hétfőn a Külügyek Tanácsának ülésén. Sarah Sewall nemrégiben arról beszélt: az Egyesült Államok nagykövetségei Közép- és Kelet-Európa kéttucat országában a korrupcióellenes küzdelmeket támogató akciótervek összeállításán dolgoznak.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.