2014. december. 11. 08:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. december. 11. 11:11 Itthon

"Vele is lefeküdtem, mert azt hittem, ettől több munkám lesz"

Kiskorú modelleket is futtatott Répás Lajos, akit 61 rendbeli kerítéssel és kitartottsággal vádolnak. Egy akkoriban még kiskorú lány Welsz Tamással is lefeküdt, óránként 60 ezer forintért – derült ki a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a szerdai tárgyalási napon.

Folytatódott szerdán a 61 rendbeli kerítéssel és kitartottsággal vádolt Répás Lajos pere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A tárgyaláson meghallgattak több lányt, akik kiskorúként dolgozott Répásnak – írta a Blikk.

Önszántából tette, amit tett – mondta az egyik tanú, K. Zs. "Én magam küldtem félakt fotókat neki, és két-három alkalommal vele is lefeküdtem, mert azt hittem, ettől több munkám lesz" – vallotta a lány, aki havi 150-300 ezer forintot keresett prostitúcióval.

Egy másik futtatott lányt 16 évesen íratták be szülei Répás Lajos modelliskolájába, ahol megnyerte a Miss Bikini szépségversenyt. A kuncsaftok közül a lány a rendőrautóban meghalt Welsz Tamást tudta azonosítani, akivel – akárcsak a többi gazdag ügyféllel – 60 ezer forintos óradíjért bújt ágyba. Ebből előbb 20, majd 25 százalék volt Répás jutaléka.

A fiatalkorú prostituált azt mondta, nem titkolta a korát futtatója előtt.

Répás Lajos a perben következetesen ártatlannak vallotta magát; állítja: nem tudott róla, hogy az általa kiközvetített lányok szexuális kapcsolatra léptek az ügyféllel. Hasonlóan vélekedett a vádlott nagybátyja, Klapka György is, aki szintén megjelent a szerdai tárgyaláson.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.