2014. november. 22. 12:55 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 22. 12:47 Itthon

Az Együtt tüntetést szervez a magánnyugdíj-pénztárak védelmében

A Korszakváltók Pártja tüntetést szervez az önkéntes magánnyugdíjpénztárak védelme és az állami egyéni nyugdíjszámlák kialakítása érdekében.

Ezt Pápa Levente, az ellenzéki párt gazdaságpolitikusa jelentette be újságíróknak szombaton, Budapesten.

Az Együtt politikusa közölte, a tüntetésnek egyelőre nincs időpontja - erről a jövő hét elején döntenek majd - , de a költségvetést megalapozó törvények decemberre valószínűsíthető elfogadása elé tervezik. Pápa Levente szerint ugyanis a kormány ebben az előterjesztésében elveszi a megmaradt önkéntes magánnyugdíj-pénztári tagok összesen 200 milliárd forintos vagyonát is. Úgy fogalmazott, hogy a kabinet ezt a bevételt a "fideszes haverok luxuskiadásaira, stadionépítésekre" költi, miközben "cinikus módon azt mondják, ez az emberek érdeke".

Pápa Levente hangsúlyozta, a Fidesz - korábbi ígéretével ellentétben - négy éve adós az egyéni nyugdíjszámlák kialakításával az állami rendszerben. Kérdésre válaszolva a politikus azt mondta, nem igaz a Fidesz azon állítása, hogy a korábban államosított kötelező magánnyugdíj-pénztári vagyont az államadósság csökkentésére fordította volna a kormány. Ebben az esetben ugyanis a hiány most nem továbbra is a GDP 83 százaléka lenne, mint 2010-ben, hanem 10 százalékkal kevesebb - mondta.
Az Együtt a tervezett tüntetésre minden más ellenzéki pártot és civil szervezetet vár - fűzte hozzá.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.