Itthon MTI 2014. november. 20. 06:59

Vizsgálják, Simon Gábor miből fizette be 100 milliós tartozását

Az ügyészség vizsgálja, miből fizette be Simon Gábor százmilliós adótartozását – írta csütörtöki cikkében a Magyar Nemzet.

Levélben tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF) Simon Gábor ügyvédje, hogy védence befizette adótartozását – mondta a Magyar Nemzetnek Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője.

A levél azt is tartalmazta, hogy mikor és mekkora összeget fizetett be az MSZP volt elnökhelyettese.

Fazekas István

Nagy Andrea azt mondta, nyomozati lépésekről az eljárás lezárultáig nem nyilatkoznak. Hozzátette, minden olyan esetben, amikor egy bűncselekmény terheltje megtéríti az általa okozott kárt, vizsgálják az összeg eredetét. 

A KNYF február óta különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítja Simon Gábort, aki a gyanú szerint mintegy százmilliós vagyoni hátrányt okozhatott – emlékeztet az újság.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.