2014. november. 14. 13:53 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 14. 15:17 Itthon

Akkor is lesz múzeumi negyed, állítja L. Simon

A kormány nem tett le arról a szándékáról, hogy múzeumi negyedet építsen – jelentette ki L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken, más témában tartott sajtótájékoztatóján feltett kérdésre válaszolva.

A kormány képviselőjét azokról a napokban megjelent sajtócikkekről kérdezték, amelyek a beruházás elmaradását valószínűsítették a jövő évi költségvetésben erre a célra elkülönített elenyésző forrásra és az európai uniós támogatások hiányára hivatkozva. "Számtalan dolog nincs benne a költségvetésben önálló soron, amire aztán az állam pénzt fordít" – fogalmazott L. Simon László, majd kiemelte: a rendkívüli kormányzati intézkedésekre jelentős összeg áll rendelkezésre, így amikor konkrét intézkedésekre lesz szükség, akkor ebből a múzeumi negyedre is lehet majd fordítani.

Az államtitkár kifejtette, egy új múzeumi negyed elsőként megépítendő épületének a Néprajzi Múzeumnak kell lennie, a Kúria tervezett átköltöztetése miatt, ezt követően pedig a Nemzeti Galériának kell új helyet találni a budai Vár tervezett átfogó rekonstrukciója miatt.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.