Itthon hvg.hu 2014. november. 08. 09:07

Ma este, holnap este is tüntetnek majd a belvárosban

Szombat este a korrupció ellen, vasárnap este pedig Vida Ildikó NAV-elnök lemondásáért tüntetnek majd a belvárosban. De szombaton még autós vonulást is tartanak, amelyet a szervezők szerint keddig tartó autós blokád követ.

A korrupció ellen tüntetnek szombat este 6-tól a József nádor téren, holnap pedig az amerikai kitiltási botrányban keveredett NAV-elnök lemondásáért demonstrálnak majd Budapesten.

A Több Millióan az Internet Adó és a Jogtalanságok Ellen Facebook-csoport által meghirdetett szombati demonstráció meghívója szerint "továbbra is nyomást kell gyakorolnunk a törvényhozásra! Hisz az internetadó és több más adó bevezetését tervezi! Kiderült, politikusaink, képviselőink és hivatalnokaink mind korruptak!".

A szervezők azt írják, nem kérnek pártzászlókat a tüntetésre, de mindenki vigyen magával egy gyertyát vagy mécsest és "két nagy meglepetéssel is" készülnek. Eddig több mint 2300-an jelezték a Facebookon, hogy részt vesznek majd.

Autós vonulást, keddig tartó blokádot is szerveznek
Több napos, autós blokáddal egybekötött tüntetés kezdődhet szombat délután Budapesten. Az ATV szerint a szervezők a Koppány csoporthoz állnak közel. Azt írták, a céljuk "minden olyan intézkedés és megszorítás eltörlése, mely nemzetünket, a világ legcsodálatosabb országát nyomorba döntötték". Hozzátették, a Jószef nádor téren csatlakoznak a korrupció elleni tüntetéshez, majd azután a Deák téren háromnapos félpályás útzárral tiltakoznak.

Vasárnap a Dob utcai NAV-épülethez szerveznek demonstrációt Vida Ildikó elnök és több NAV-vezető lemondását követelve. "Egy évvel ezelőtt, Horváth András által napvilágra került az állammal szorosan összefonódó adócsaló hálózatok működése, melyek évi 1000 milliárd forintnyi kárt okoznak a magyar embereknek. Ekkor álltunk ki mellette, követelve a NAV átvilágítását (ami azóta sem valósult meg)" - idézték fel ennek a tüntetésnek a szervezői.

Hozzátették, egy év alatt a kormányzat nem volt képes kivizsgálni az ügy hátterét és "felszámolni azt a maffiahálózatot, ami kihúzza a pénzt az állam és az emberek zsebéből. Ebből adódóan úgy gondoljuk, hogy elég időt adtunk, mára bebizonyosodott, hogy az állam nem akar cselekedni".

A vasárnapi tüntetés nagyobbnak ígérkezik, a Facebookon eddig több mint kilencezren jelezték, hogy elmennének és további ezerötszázan írták, hogy talán ott lesznek.

Stiller Ákos
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.