Kifeszített egy molinót a DK a Margit hídra szerda délelőtt a NAV-elnökkel kapcsolatos botrány miatt.
"Korrupt kormánynak korrupt az adóhivatala is" – szerepel azon a molinón, amelyet DK-sok feszítettek ki szerda délelőtt a Margit hídra, a képviselői irodaházzal szemben. A párt szerint ezzel fogadták a nemzetbiztonsági bizottság ülésére érkezőket, akik más mellett az Egyesült Államok által hozott beutazási tilalom ügyét is tárgyalták.
Vida Ildikót, a NAV elnökét azt követően hívták meg a bizottság ülésére, hogy a neve felmerült azok között, akikkel szemben az USA beutazási tilalmat rendelt el. Az adóhatóság vezetője viszont nem ment el a meghallgatásra. A Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban elismerte, hogy több kollégájával együtt az érintettek között van.
Vadai Ágnes független képviselő, a Demokratikus Koalíció alelnöke röviddel az ülés kezdete után újságíróknak azt mondta, a testület fideszes tagjai kitiltották az ülésről, de kezdeményezni fogja, hogy hozzák nyilvánosságra a tanácskozás azon részének jegyzőkönyvét, amelyen a NAV-elnök és munkatarásainak kitiltási ügyét tárgyalták.