2014. november. 04. 20:21 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 04. 20:19 Itthon

Jön az Államreform Bizottság, Patyi András vezeti

Megjelent a keddi Magyar Közlönyben az Államreform Bizottság felállításáról szóló kormányhatározat. Patyi András egyetemi rektor vezeti a testületet, feladata az Államreform II. nevű program intézkedéseinek tudományos és társadalmi megalapozása, véleményezése lesz.

A kormány korábban áttekintette az Államreform II. - a bürokráciacsökkentés programjának intézkedéseit. Ide sorolták a fegyveres szervek tagjaira vonatkozó életpályamodell bevezetését és az állami szférában foglalkoztatottak létszámának felülvizsgálatát, majd a tapasztalatok alapján a közszolgálati életpályamodell bevezetését. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem államtudományi felsőoktatási intézménnyé való átalakítása ugyancsak ide tartozik.

A kormányhatározat szerint a kormány egyetért emellett az állami szolgáltatások és ügyintézés reformjával, így különösen a kormányablakok országos hálózatának kiépítésével. Az állampolgárokat és a vállalkozásokat érintő, fizetési kötelezettséggel járó adminisztratív terhek radikális egyszerűsítésével vagy megszüntetésével. Az új közbeszerzési irányelveknek megfelelő elektronikus közbeszerzési rendszer kialakításával; valamint az európai uniós források felhasználási rendjének újraszabályozásával.

A területi közigazgatás átalakítása is folytatódik: a kabinet hatékonyabbá tenné a szakigazgatási szervek működési és szervezeti kereteit, és a kormányhivatalokba integrálná az azok szervezetrendszerén kívül eső területi államigazgatási szerveket, kivéve a rendvédelmet és az adóigazgatást – derül ki a rendelkezésből.

A kormány a program végrehajtásáért Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert jelölte ki felelősnek, és döntött arról is, hogy a program egyes intézkedéseinek tudományos és társadalmi megalapozására, javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységre létrehozza az Államreform Bizottságot, amelynek elnöke Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora lesz. A bizottság tagjait a Miniszterelnökség vezetője kéri fel. A bizottsági munkáért tiszteletdíj nem jár.

A kormányhatározat szerdán lép hatályba.

Lázár János október 22-én jelentette be: a kormány belevág az államreformba. Ennek lényege, hogy meghatározzák, milyen szolgáltatásokra számíthatnak a választók a befizetett adóért cserébe. Hangsúlyozta: az átalakítás - a hatékonyságra koncentrálva - érinteni fogja a minisztériumok létszámát, a területi közigazgatást és az ügyintézésről szóló hatályos törvényeket. Egyúttal tarthatatlannak ítélte, hogy a 4,1 millió adófizetőből csaknem 1 millió az államtól kapja a fizetését.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.