2014. november. 03. 21:54 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 03. 21:53 Itthon

Nem támogatja a DK és az Együtt a KGB-vel hírbe hozott MSZP-st

A Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt nem támogatja Horváth Imrét, az MSZP újpesti országgyűlési képviselőjelöltjét, aki hétfői sajtóhírek szerint féléves kiképzést kapott a szovjet titkosszolgálattól - hangzott el az M1 Híradójában hétfő este.

"A szóban forgó úriember" az MSZP jelöltje, a DK nem indít jelöltet ezen a választáson, és nem támogatja a jelöltet - közölte Vadai Ágnes, a DK alelnöke.

Szelényi Zsuzsanna, az Együtt elnökségi tagja azt mondta, önálló jelöltet nem indítanak, de az MSZP jelöltjét nem támogatják, "hozzá nincs semmi közük". Hozzátette, ami a Horváth Imréről megjelenő híreket illeti, nagyon fontos, hogy tisztázza magát.

Szabó Tímea, a PM társelnöke azt mondta: utána kell nézni, hogy igazak-e a Horváth Imréről megjelent hírek, ha igen, akkor nem fogják támogatni, hogy aktivistáik részt vegyenek a kampányában.

A Magyar Nemzet írt arról hétfőn, hogy értesülésük szerint a KGB-től kapott kiképzést Horváth Imre. A lap azt írta, a birtokukba került okiratmásolat tanúsága szerint Horváth Imre 1984-ben elvégzett egy öt hónapos kurzust, amelyet a fegyveres szervek emelt szintű parancsnoki állományának tartott a KGB. A továbbképzés két részből állt, egyrészt a határőr-alakulatok taktikai irányításából, másrészt hadvezetési ismeretekből.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén téma lesz, hogy sajtóhírek szerint Horváth Imre féléves kiképzést kapott a szovjet titkosszolgálattól - közölte Németh Szilárd, az országgyűlési testület fideszes alelnöke hétfőn.

A főváros 11-es számú (Újpest nagy részét és Angyalföld északi részét lefedő) országgyűlési egyéni választókerületében az időközi választást Kiss Péter szocialista képviselő halála miatt kellett kiírni. A november 23-i választáson tizenhárom jelölt indul.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.