A Miniszterelnökség végeztethette a rejtélyes internetadós közvélemény-kutatást
A Nézőpont tulajdonában álló Kutatópont Kft. végzett közvélemény-kutatást a napokban az internetadóval kapcsolatban, feltehetőleg a Miniszterelnökség megbízásából, százmillió forintért – írja a 444.hu.
A kormányközeli Nézőpont Intézet alá tartozó Kutatópont Kft. végez közvélemény-kutatást az internetadóval kapcsolatban – írja a 444.hu. Mint arról beszámoltunk, egy telefonos közvélemény-kutatás során többektől azt kérdezték, hogy mi a véleményük az aktuális politikai helyzetről, illetve az internetadóról, és az az elleni tiltakozásokról, az adó maximalizálásáról.
A 444.hu úgy tudja, a kutatást végző, Nézőpont Intézet 100 százalékos tulajdonában lévő céget 2010 februárjában jegyezték be, nyolc hónappal később pedig már százmilliós megbízást kaptak a Szerencsejáték Zrt.-től közbeszerzés nélkül. Mint arról még 2012-ben írtunk, azóta több százmilliós megrendelést kaptak a médiahatóságtól és az akkor még létező NFÜ-től is. Idén év elején szintén a Szerencsejáték Zrt.-től kaptak egy 188,9 millió forintos, piackutatási megbízást.
Az internetadóval foglalkozó kutatást a 444.hu szerint a Miniszterelnökség megbízásából végezhették, minthogy a Lázár János vezette csúcsminisztérium e hónap elején kötött százmillió forint értékben szerződést a vállalattal.