"A Fidesz is el fog gondolkodni" - megszólalt egy előállított tüntető
Az elejétől kezdve figyelemmel kísérhették a Fidesz-székház megdobálása után előállított tüntetők egyikét, Rózsa Milánt, aki a magyarnarancs.hu-nak adott interjújában azt mondta, szerinte nem véletlen, hogy őt is bevitték, mert nem először tüntetett a párt székházánál és felismerhették az ott dolgozók vagy a rendőrök.
Rózsa Milánt, a Fidesz-székház megdobálása után előállított egyik tüntetőt azután vitték be vasárnap, hogy igazoltatták, de nem volt nála személyi - derül ki a magyarnarancs.hu-nak adott interjújából.
Meg is vádolták csoportos garázdasággal, átkerült a Gyorskocsi utcába, majd jött a kihallgatás és a jogi procedúra, aztán eltelt 36 óra és megszüntették az őrizetet, az ügyészség pedig nem indítványozta az előzetes letartóztatását.
A tüntető szerint - aki részt vett a 2013-as polgári engedetlenségi akcióban is - a bizonyítékok nem támasztották alá a vádat, "hogy például rongáltam, elektronikai alkatrészeket dobáltam, buzdítottam a tömeget, vagy, hogy szónokoltam volna az erkélyen, amit például egy hang nélküli felvétellel próbáltak bizonyítani, ami teljesen irreleváns".
A portál felvetésére, hogy csoportos garázdaság vádjával sok mindenkit bevihettek volna a jelenlévők közül, és miért épp rá esett a választásuk, Rózsa Milán azt válaszolta, hogy lehetett látni a felvételen, amit bizonyítékként akartak használni, hogy a térfigyelő kamera már jó ideje figyelte őt, és nem csak akkor kezdték el venni, mikor felmászott az erkélyre.
"Igazából, kifejezetten követett ez a kamera, valószínűleg az elejétől figyelemmel kísértek, mert nem először tüntettem a Fidesz-székháznál, simán lehet, hogy megismertek a rendőrök vagy a székház dolgozói. Nem véletlen, hogy bevittek, de az sem, hogy engem engedtek el. Egyrészt nem is volt ellenem bizonyíték, másrészt nagyon pörgött a nevem a médiában, elkezdtek miattam tüntetést szervezni a Gyorskocsi utcába – azt meg már biztos nem akarták" - mondta a tüntető, aki szerint az "ügy sem volt véletlen, nem is a székháztól vittek el, hanem már az Andrássy úton voltam, úgy sétáltak utánam".
Az interjúban arról is beszélt, hogy szerinte az internetadóval kapcsolatos ellenállás nem fog elülni. Azt mondta, előfordulhat, hogy a zárószavazás előtt lesz még tüntetés, sőt, szerinte "a Fidesz is el fog gondolkodni, hogy kell-e nekik igazán ez az internetadó".
"Saját sírjukat ássák a netadóval, szerintem azt hiszik, hogy bármit megtehetnek, annyira arrogánsak, hogy három választási siker után, kevésbé tetszik nekik, hogy bármilyen kontroll van felettük. Meglátjuk, a nép, hogy reagál, de az elmúlt két tüntetés után szerintem több van ebben, mint elsőre látszik" - tette hozzá.