2014. október. 21. 16:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. október. 21. 16:30 Itthon

Nyolc év fegyházra ítélték a pedofil dunakeszi tanárt

A férfi, aki igazgatóhelyettes is volt a dunakeszi iskolában, egy kiránduláson játszatott szexuáls játékokat a diákokkal. Másodfokon nyolc év fegyházra ítélték.

Nyolc év fegyházra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a dunakeszi tanárt és iskolai igazgatóhelyettest, aki egy iskolai kiránduláson szexuális játékokat játszatott alsós diákjaival - írta az Origo. A gyerekeknek vetkőzniük kellett, egymás arcát, száját kellett puszilgatniuk a vád szerint.

A másodfokú bíróság ezzel lényegében helyben hagyta az első fokú ítéletet.

T.G.-t három rendbeli szemérem elleni erőszakban találták bűnösnek. A szabadságvesztés mellett véglegesen eltiltották a pedagógus foglalkozástól, valamint 8 évre a közügyek gyakorlásától is.

A férfi korábban többször is ártatlannak vallotta magát, mint arról mi is beszámoltunk. Néhány hete egy tárgyaláson úgy fogalmazott: "tiszta lélekkel állok önök előtt", miközben az érintett szülők arról beszéltek, hogy fáradtak már az évek óta tartó hercehurcától.

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.