2014. október. 20. 09:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. október. 20. 11:12 Itthon

Soroksári gyilkosság: hiába a sok bejelentés, nincs áttörés

A Bors azt írja: 22 új bejelentés érkezett a rendőrségre, miután ötmilliós nyomravezetői díjat ajánlottak fel, ám még nincs áttörés a nyomozásban.

Az ORFK a Borssal azt közölte: a díjkitűzés megjelenése óta ez idáig 22 állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre. A rendőrség 5 millió forintjával együtt eddig összesen 7 millió 200 ezer forintot ajánlottak fel az ügy nyomravezetőjének. Arról, hogy a díjkitűzés óta hány új tanút hallgattak ki, hány újabb DNS-, illetve poligráfos vizsgálatot végeztek el, a nyomozás érdekére tekintettel nem adtak tájékoztatást.

A lap egyéb forrásból megtudta: a díjkitűzés és a gyilkosság egyéves évfordulóján történt sajtóbeszélgetés sem hozott áttörést a soroksári gyilkosság ügyében indított nyomozásban. Változatlanul több verzióban gondolkodnak a nyomozók a gyilkossággal kapcsolatban.

Az egyik szerint a gyilkosok kifejezetten Kardosné Gyurik Krisztina megölésére készültek, a másik ezzel szöges ellentétben áll. Eszerint rosszkor volt rossz helyen az asszony, véletlenszerűen választották ki őt a támadók.

Kardosné Gyurik Krisztinát szeptember 25-én, Soroksáron futás közben kapták el, durván bántalmazták, mielőtt végeztek vele. Kezét és lábát külön-külön összekötözték. A bicikliúttól néhány méterre találták meg lemeztelenített holttestét. A rendőrök több száz embert hallgattak már ki az ügyben.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.