Itthon 2014. október. 19. 12:00

Orbán: a cinizmus kilúgozza az életet

Orbán Viktor a héten másodszor ünnepelte meg a Fidesz hármas győzelmét, de konkrétumokat megint nem mondott. A kormányfő szerint a végső cél, hogy 2018-ra teljes legyen a foglalkoztatottság, hogy meg lehessen szüntetni a segélyeket. Jövőre viszont nekilát a köznevelési rendszer átalakításának, mert a munkaalapú társadalom alapja az oktatási rendszer átalakítása. Orbán szerint a cinizmussal le kell számolni, és elvárja a polgármestereitől, hogy történelmet írjanak.

Most érkezett

A kormányfő alázatot vár el a polgármesterektől, hogy történelmet írjanak.

És ennyi. Megint nem tudtuk meg, mit akar Orbán.

Percről Percre

Megfordítom a sorrendet

Orbán szerint bár szeretjük a pesti vicceket, de a cinizmus életveszélyes, amibe bele lehet halni. A baloldal ugyanis ezt az utat választotta: semmi sem szent, mindent körül lehet nyálazni és semmi sem szent.

De elveszett ország az, amit a cinizmus hajt, mert az nem teremt munkahelyeket, nem ad át gyárakat. Van jobb választás, mégpedig a bizalom.

Viszont csak akkor lehet elérni ebbe az állapotba, ha mindenki munkába áll. "Csak akkor lesz munkahely, ha a Fidesz-KDNP vezeti az országot" - mondta.

Szeinte az igazi kihívás Miskolc, Ózd, Komló irányítása, mert ezeken a helyeken a legnagyobb a munkanélküliség.

A köznevelési rendszer megújítása lesz 2015 legnagyobb feladata, merthogy ez a munkahelyteremtés alapja. 

A feladat szerinte az, hogy Európa legjobb iskolarendszerét alakítsák ki a gazdasági miniszterrel karöltve.

Megint elmondta, hogy a cél a teljes foglalkoztatottság elérése. Mert van még 178 ezer olyan ember, aki munka híján segélyből él. 2018-ra egyetlen jövedelempótló támogatásra se legyen szükség, mert mindenkinek lesz munkája - mondta.

Orbán szerint a baloldal addig képtelen lesz felállni a padlóról, amíg meg nem értik, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Merthogy a Fidesz győzelméhez az ellenzék szétesése is hozzájárult, de még inkább az, hogy a Fidesz úgy van felépítve, mint párt, hogy nem tud szétesni.

Merthogy 2002-ben, amikor elvesztették a választást, akkor egy barátja azt mondta neki, hogy soha nem fog ő kormányfő lenni, mert ő munkát akar adni az embereknek, szemben a szocikkal, akik ingyen pénzt ígértek. De Orbán szerint mindenki számára kiderült azóta, hogy az ország csak akkor nyerhet, ha munkába állt.

A kormányfő hosszú mondatokon keresztül próbálta megfejteni, hogy miért győzött a Fidesz háromszor is. De a lényeg szerinte: az összefogás győzött a széthúzás felett. És ez nem szalmaláng volt, hanem hosszú életű összefogás.

A Fidesz megtestesítette az ország akaratát - mondta.

Orbán Viktor szerint olyan pillanatokat éltek át az utóbbi időben, amikor az igazság felfedte magát: egy egészséges lelkű, sikeres nép képe jelent meg előttünk.

A kormányfő egy kártyás példával is előállt: az ulti azért közkedvelt, mert ketten összefognak, hogy a harmadik kedvét elvegyék. De úgy is lehet szerinte nézni, hogy valamelyik megpróbál sikeres lenni a kétszeres túlerővel szermben is.

Példátlan, lefegyverző, a politikai sci-fi világába tartozó győzelmet arattatok - kezdte Orbán Viktor, aki szerint azért gyűltek ma itt össze, hogy megünnepeljék az idei három győzelmet.

A három győzelem pedig intelem és felszólítás szerinte.

Legalábbis egy  klipet tettek össze arról, hogy kampányol.

Budapest is helyet kapott, bár nem Tarlós, hanem Szeneczey Balázs, az egyik helyettese beszélt. Szerinte be kell bizonyítani, hogy minden polgárért dolgoznak. És persze ahogy eddig mindenki, ő is megköszönte a kormánynak a segítséget.

Hirdetés