2014. október. 18. 13:04 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 18. 17:05 Itthon

Karácsony Gergely az építészek segítségét kérte

A Nemzetközi Építész Szövetség alelnökéhez fordul "a Városliget megmentése érdekében" Karácsony Gergely, az Együtt-PM társelnöke.

Karácsony Gergely a levélben felhívta a figyelmet az ország első közparkjába tervezett múzeumi negyed problémáira, a többi közt arra, hogy a múzeumok számára más terület is rendelkezésre állna, ahol barnamezős beruházás keretében lehetne fejleszteni az adott városrészt.

Karácsony Gergely bízik abban: a nemzetközi építész szakma számára is fontos, hogy zöldfelületet nem veszélyeztetve, a helyben lakó állampolgárok egyetértésével zajló projektekben vegyenek részt. Emlékeztetett: a Városliget Zugló korábbi, fideszes polgármestere, Papcsák Ferenc által benyújtott törvényjavaslat alapján válhat építési területté, aki – közleménye szerint – a területet a kerület lakossága véleményének megkérdezése nélkül adta át egy állami vagyonkezelő cégnek, "azzal sem törődve, hogy a beruházással nőni fog a Városliget beépítettsége".

"A kormánytöbbség az elképzelést annak ellenére hagyta jóvá, hogy a budapestiek jelentős része ellenzi a Városliget beépítését, és a hazai építész szakma is komolyan vitatja a projekt létjogosultságát" – írta közleményében.

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.