2014. október. 16. 13:47 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 16. 16:31 Itthon

Szalma Botond: "Az fog történni, mint A tanú című filmben"

A KDNP fővárosi elnöke a hivatalos Fidesz-KDNP polgármesterjelölt ellen Budapest IV. kerületében függetlenként indult az önkormányzati választáson, emiatt indult ellene fegyelmi eljárás. Döntés novemberben várható, az első tárgyalás megvolt.

Novemberben születhet döntés Szalma Botond, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felfüggesztett budapesti választmányi elnökének fegyelmi ügyében – derült ki az első tárgyalás után, csütörtökön Budapesten.

Rubovszky György pártügyész szeptember 17-én kezdeményezte a KDNP fővárosi választmányi elnökének a kizárását arra hivatkozva, hogy Szalma Botond a párt belső rendjét folyamatosan, súlyosan megzavaró magatartást tanúsított, és a hivatalos Fidesz-KDNP polgármesterjelölt ellen Budapest IV. kerületében függetlenként indult az önkormányzati választáson.

Szalma Botond a csütörtöki zárt ülés után újságírók előtt úgy fogalmazott: "barátságos hangvételű tárgyalás zajlott" le, a kialakult helyzetről a pártügyész és ő is kifejtette álláspontját. Abban maradtak, hogy 15 napon belül írásban is beterjesztik az érveiket.

A felfüggesztett fővárosi elnök azt mondta, a pártügyész szerint "elérte", hogy a főváros IV. kerületében ne induljon közösen a Fidesz és a KDNP az önkormányzati választáson. Szalma Botond szerint azonban ő csak azt próbálta elérni, hogy a KDNP-nek is legyen bizonyos helyeken jelöltje a Fideszé mellett.

Nem biztos, hogy hibát követ el a IV. kerületi és a fővárosi elnök, ha a KDNP-t meg szeretné erősíteni a városrészben ahol él – értékelte, hozzátéve: azonnal zárják ki a pártból, ha ezzel hibát követett el. A pártügyészi előterjesztés azon pontjáról, hogy súlyosan sérti a pártszövetségi megállapodást, ha szembemegy a KDNP hivatalos politikájával, azt mondta: "nem megy szembe semmivel, ő nem villamos".

Szalma Botond a pártszövetségi megállapodásról úgy fogalmazott, ezzel úgy van, mint Columbo a feleségével, sohasem látta, sem budapesti, sem kerületi elnökként. Ha megsérti, akkor tényleg szidják meg, de csak azt tudja megsérteni, amit ismer – tette hozzá.

A kereszténydemokrata politikus jelezte: május 26-tól levelezésben volt a helyi Fidesz szervezetével, hogy egyezzenek meg az önkormányzati választáson való indulásról. Egészen október 12-ig nem sikerült egyetlen percet sem beszélniük – jegyezte meg, hozzátéve: ő mindent megtett azért, hogy közös jelölt legyen. 

"Nem érzem magam hibásnak (...) abban, ha erős, önálló és jóarcú pártot szeretnék építeni, ami keresztény is, és demokrata is" – fogalmazott, hozzátéve: tudja, hogy a demokráciafelfogása eltérő Rubovszky Györgyétől, aki – mint felidézte – azt nyilatkozta: a demokrácia a többség diktatúrája a kisebbség felett. Ha ez a párt hivatalos álláspontja, akkor "rúgják ki ebből a pártból" – mondta, megjegyezve: szerinte az a feladata, hogy erős és jó KDNP-t építsen, ha ez kell, marad, ha nem, akkor kirúgják.

A következő tárgyalás – amelyen döntés várható – november 12-én lesz. Szalma Botond az MTI azon kérdésére, hogy mire számít, úgy válaszolt: az fog történni, mint A tanú című filmben.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.