2014. október. 12. 19:49 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 12. 20:23 Itthon

Elemzők: Megismétlődik idén a 2010-es eredmény

A 2010-es önkormányzati választások eredményének megismétlődésére számítanak a részvételi arányok napközbeni alakulásából azok az elemzők, akiket az MTI kérdezett meg a vasárnapi urnazárás után.

Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője szerint a végleges részvételi arány várhatóan elmarad a négy évvel korábbitól és a 45 százalékot sem éri el. A szakértő szerint a kisebb választói aktivitás egyik oka, hogy az év harmadik voksolására elfáradtak a szavazók, valamint a baloldal a korábbinál kisebb mértékben tudta mozgósítani szavazóit.

A Political Capital elemzője szerint a választók komoly kiábrándultságára utal, hogy folytatódott az önkormányzati voksolás részvételi arányának 2006 óta tartó csökkenő tendenciája, a változás azonban ezúttal szerinte sem lesz drámai mértékű. László Róbert megjegyezte: a fővárosi szavazók száma azt mutatja, hogy az ellenzéknek nem sikerült felráznia Budapestet, ahol a tíz évvel korábbiakkal ellentétben idén sem lesz kiemelkedő a részvételi arány.

Hirdetés