Itthon hvg.hu 2014. október. 12. 22:43

Gyurcsány: A hétfejű sárkánynak még csak a fülét vágtuk le

A hétfejű sárkánynak még csak a fülét vagy a farkát sikerült levágni – értékelte Gyurcsány Ferenc választási értékelőjében. Gratulált Bokrosnak, aki jobb eredményt ért el, mint négy évvel ezelőtt a baloldal.

Négy országos párt van most, a Fidesz, a Jobbik, az MSZP és a Demokratikus Koalíció – mondta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke vasárnap esti, az önkormányzati választásokat értékelő beszédében, az Együtt-PM-et kihagyva a felsorolásból. Azt mondja pártjáról, nagy dolog, hogy idáig felküzdötték magukat. Külön kiemeli Hajdu Lászlót, aki a XV. kerületben polgármester lesz. Gratulált Bokros Lajosnak, aki 5 százalékponttal jobb eredményt ért el, mint a baloldal 4 évvel ezelőtt. Az orbáni "maffiakormányt" le kell gyűrni, össze kell fogni, mondta, majd úgy folytatta, hogy a hétfejű sárkánynak lehet, hogy csak a fülét vagy a farkát sikerült levágni, így van még dolguk. Gyurcsány megköszönte a választóknak a támogatást, részvételt. Mindeközben a DK-vezetők arca sem letörtséget, sem örömöt nem tükrözött.

Gyurcsány azt is elmondta, hogy jobb eredményre számított, és csalódott például amiatt, hogy Kőbányán nem az ellenzék győzött, de szerinte így is apró előrelépés történt "az önkény burkának megrepesztésében". Összességében sem nyereség, sem vereség nem történt. Nem a baloldal van mélyen, hanem Magyarország – tette hozzá.

Fülöp Máté

Azt is mondta, hogy keserédes a szája íze, sikert ott tudtak elérni, ahol megvolt az együttműködés. Nem Tóbiás József vagy Bokros Lajos az ellenfelük, mondta, velük építkezni kell 2018-ig.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.