2014. október. 07. 16:25 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 07. 16:25 Itthon

Fidesz: alpári módon alázták meg a celdömölki kórházigazgatót

A Kemenesaljai Egyesített Kórház igazgatóját emberségében megalázó, durva kijelentést tett a celldömölki városi képviselő-testület legutóbbi ülésén a magát civilként meghatározó, de valójában a szocialistákat rejtő Cselekvő Összefogás Celldömölkért (CSÖCE) egyik önkormányzati képviselője - közölte a celldömölki kórház bejáratánál tartott sajtótájékoztatóján Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő.

Az alpári stílusú mondat elhangzása után Fehér László (CSÖCE), Celldömölk polgármestere nem utasította rendre a képviselőt, sőt, a baloldali képviselők közül többen kajánul mosolyogva vették tudomásul - mondta Ágh Péter. A fideszes képviselő hozzátette, a jelek szerint tehát egyetértettek, azonosultak az elhangzott, meglehetősen illetlen kijelentéssel.   

A sajtótájékoztatón lejátszották azt a videofelvétel, amely szerint Benkőné Remport Lilla városi képviselő a nyilvános ülésen - melyet közvetített a városi televízió is - arról beszélt, hogy a kórház igazgatójának a Gyemszivel szemben karakánabbul kellett volna fellépnie a kórház aktív ágyainak megmentése érdekében.

Ágh Péter azt mondta, a celldömölki kórház vezetője olyan szakember, aki mindig a kórház érdekeit nézte, pályafutása során sokat tett Celldömölk egészségügyének érdekében, ezekben a hónapokban pedig egy eddig soha nem látott, egymilliárd forint értékű fejlesztés megvalósításán dolgozik.

Rozmán László, a Fidesz-KDNP celldömölki polgármesterjelöltje a sajtótájékoztatón azt mondta, a maga részéről elhatárolódik a kijelentéstől. Szerinte a képviselő, aki az egyik helyi bölcsőde vezetőjeként dolgozik, erkölcsi értelemben méltatlanná vált arra, hogy önkormányzati képviselő legyen, ezért vagy meg kellett volna már követnie a kórház igazgatóját, Farkas Pétert, vagy le kellett volna mondania a mandátumáról.


 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.