Tinédzserek rugdostak össze egy rendőrt Kunmadarason
Rendőrre támadt négy fiatal Kunmadarason. A férfinak eltört az orra és zúzódásokat szenvedett. Három verekedő már előzetesben van, negyedik társukat keresik – közölték kedden.
Szeptember 21-én, vasárnap egy 15 éves fiú kora délután Kunmadarason hosszasan "túráztatta" a motorját, és a zaj zavarta a környéken élőket. Amikor a lakók szóltak neki, a fiú hangoskodni kezdett és „erősítést” hívott.
A balhéra felfigyelt egy szabadidejét töltő rendőr is, aki szolgálatba helyezte magát, és intézkedni akart. A motoros fiú ezen annyira felháborodott, hogy nekiesett a rendőrnek.
Időközben a helyszínre ért három társa, ők is bekapcsolódtak a verekedésbe. A földre került rendőrt úgy összerugdosták, hogy eltört az orrcsontja és a teste több helyen összezúzódott.
A Szolnoki Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytat büntetőeljárást a fiatalokkal szemben. Hárman közülük előzetesben vannak már, negyedik társukat keresik még.