Itthon MTI 2014. szeptember. 23. 12:31

"A többség diktatúrája" – Rubovszkyt lemondatnák nyilatkozata miatt

Az Együtt-PM társelnöke felszólította a Fidesz–KDNP-t, hogy hívja vissza posztjáról az igazságügyi bizottság KDNP-s elnökét, aki az ATV-nek azt mondta, "a demokrácia a többség diktatúrája a kisebbség fölött".

Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke arra szólította fel a Fidesz KDNP-t, hogy hívja vissza az Országgyűlés igazságügyi bizottságának éléről a kereszténydemokrata Rubovszky Györgyöt.

A független képviselő keddi közleményében arra hivatkozik, hogy a KDNP-s politikus a bizottság hétfői ülése után – amelyen meghallgatták és támogatták az alkotmánybíró-jelölteket –, az ATV-nek adott nyilatkozatában azt mondta: a demokrácia "a többség diktatúrája a kisebbség fölött".

MTI Fotó: Kovács Attila

Szabó Tímea azt írja: a kétharmados többség "elnyomása" érhető tetten, amikor egyoldalúan jelölik ki az alkotmánybírókat, amikor azok meghallgatása "leginkább egy fideszes taggyűlésre vagy egy fideszes pártfőiskola alkotmányjogi gyorstalpaló előadására" hasonlít, amikor ellenzéki képviselőktől megvonják a szót, majd pedig Rubovszky György nyíltan színt vall "mások véleményének kívánatos elnyomása kapcsán".

A hétfői bizottsági ülésen a kormánypárti képviselőkön kívül egyedül Szabó Szabolcs független, az Együtt-PM színeiben mandátumot szerzett képviselő jelent meg, aki nem tagja a testületnek, de szót kapott. Szabó Szabolcs megkérdezte a jelöltektől, miként tudnak elszámolni lelkiismeretükkel az egyoldalú jelöltállítás után, ám Rubovszky György, a bizottság kereszténydemokrata elnöke félbeszakította és megvonta tőle a szót.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.