Tanácstalanok a bírók a Pintér Sándorral szembeni feljelentésekkel
Öt feljelentésre háromféleképpen reagált a Pesti Központi Kerületi Bíróság, pedig valamennyinek ugyanaz volt a tárgya. Pintér Sándor ellen április elején érkeztek a feljelentések, mert egy interjúban a belügyminiszter visszaélések elkövetésével vádolta meg azokat a rendőröket, akik a törvényi lehetőséget kihasználva korkedvezménnyel mentek nyugdíjba.
Úgy tűnik, tanácstalanok a bírók, ha az ország belügyminiszterével kapcsolatban rágalmazás gyanúja miatt tett feljelentésekről kell dönteniük. Furcsa kanyart vettek ugyanis azoknak a rendvédelmiseknek az ügyei, akik bepanaszolták Pintér Sándor belügyminisztert még idén tavasszal a Központi Nyomozó Főügyészségen rágalmazás gyanúja miatt. Akadtak olyanok, akiknek a feljelentését kapásból elutasították, két magánszemélyét a bíróságra továbbították, mondván a rágalmazás magánindítványra büntethető. Egy további feljelentésben pedig még kiegészítést várnak.
A sérelmezett kijelentés
„Az, ami a szolgálati nyugdíjasokkal történt, része annak a rendteremtésnek, amit a választások után elkezdtünk. Számomra a kérdés az, hogy ezek az emberek éltek vagy visszaéltek a jogaikkal. Minden egyes esetet megvizsgáltattam, és nem találtunk olyan ügyet, amelyben ne merült volna fel valamiféle visszaélés gyanúja” – mondta a belügyminiszter a Népszabadságnak adott interjújában.
Ezeken a mondatokat találták felháborítónak korkedvezménnyel nyugdíjba vonult rendvédelmisek, és tettek közülük többen feljelentést. Az érintettek azt sérelmezték, hogy a miniszter gyakorlatilag visszaéléssel, hovatovább csalással vádolta meg őket. Teplán Tibor akkor azt hangsúlyozta a hvg.hu-nak, hogy ugyan csak néhányan tettek feljelentést, de az érintettek köre lényegesen szélesebb, hiszen az interjúból az tűnik ki, hogy a miniszter szerint mindenki visszaélést követett el, aki a jogszabályok adta lehetőséggel élve korengedményes nyugdíjba ment.
A nyugdíjazást megállapító határozatokat ugyanakkor nem mi magunk, hanem a parancsnokok, illetve a szakminisztériumok humánpolitikai szervei hozták meg. „Az sem világos, milyen vizsgálatról beszélt a miniszter, illetve, ha valóban visszaélések történtek, akkor milyen lépéseket tett” – jegyezte meg Teplán Tibor.
A feljelentések különböző sorsai
A Központi Nyomozó Főügyészségre nem együtt, de azonos tartalommal megküldött öt feljelentés sora aztán érdekesen alakult. Teplánét összevonták az egyik ismerősével, majd az iratokat az ügyészség megküldte a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz (PKKB). Arra hivatkoztak, hogy rágalmazás esetén a magánindítványos eljárást annak kell lefolytatnia. A PKKB viszont úgy látta, hogy mivel a sértett nem azonosítható be, nem lehet szó sem rágalmazásról, sem becsületsértésről, illetve, hogy az eljárás lefolytatásához hiányzik a magánindítvány.” Ez utóbbi egyébként nem stimmel, mondta a volt rendőr, mivel a feljelentésben kezdeményezte az eljárás megindítását és a feljelentett felelősségre vonását.
Két másik ember feljelentésével kapcsolatban szintén a PKKB azt mondta ki – mint a hvg.hu júliusban megírta –, hogy a bűncselekmény elkövetésére vonatkozóan az eljárást azon a bíróságon kell lefolytatni, amelynek illetékességi területén a hírt közlő szerkesztőség székhelye található. Mivel az egyik a hvg.hu volt, így a két feljelentés a II. és III. kerületi bíróságon landolt.
A négy volt rendvédelmis kétféleképpen értékelt feljelentése után most a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy harmadik változattal is előrukkolt a Pintér Sándorral szemben rágalmazás gyanúja miatt tett panasszal kapcsolatban. Szeptember 10-én kelt határozatban ugyanis feljelentéskiegészítést kértek arra vonatkozóan, hogy a sérelmezett kijelentés hogyan és mikor jutott a feljelentő tudomására.
„Ez azért is érdekes – mondta a hvg.hu-nak Teplán Tibor, mert az illető a többiekével azonos tartalmú feljelentésben konkrétan megírta, hogy a belügyminiszter kijelentéséről a hvg.hu hírösszefoglalójából értesült. Ezt egyébként az V. és XIII. Kerületi Ügyészség is átvette a határozatában, amelyben a magánindítvánnyal büntethető rágalmazás miatt tett feljelentést a PKKB-ra továbbította.” A volt rablási és kábítószer elleni nyomozó hozzátette: a három különböző bírói vélekedést nem érti. Mindenesetre ő és társa, akiknek a feljelentését elutasították, megvárják, hogy a többi ügyben mi történik, aztán gondolkodnak a további lépésekről.
Az interjú utáni felháborodás hullámai
Pintér Sándor ominózus interjúját követően aktív hivatásosok is jelezték a hvg.hu-nak, hogy megalázónak tartják főnökük nyilatkozatát. Többen pedig arra emlékeztettek, Pintér Sándor 1996-ban, 48 évesen ment nyugdíjba, és szolgálati járadékos csak azért nem lett, mert a törvény hatályba lépésekor már betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt. Pintér egyébként 2013-ig a miniszteri juttatása mellett a szolgálati nyugdíját is felvette, a 2014-es vagyonnyilatkozatában a nyugdíj már nem szerepel.