A rendőrség közlése szerint az Erado Kft. végezte el a budapesti kerületi kapitányságok objektumvédelmi biztonsági rendszereinek kiépítését. A cég által kiépített mozgásérzékelős riasztó rendszerekről egy rendőr név nélkül elmondta, bár felszerelték, de eddig még nem használták őket.
Attól függetlenül, hogy Pintér Sándor belügyminiszter távozott a vagyonvédelmi piacról 2010 márciusában, volt cége egyáltalán nem érzi meg ezt. A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-nek tavaly például a cégnyilvántartásban szereplő adatok alapján mintegy 11 milliárd forint volt az értékesítésekből származó nettó árbevétele, míg a cég által tulajdonolt másik biztonsági cég, az Erando Kft. is 2,2 milliárd forint nettó árbevételre tett szert, az utóbbi adózás utáni eredménye elérte a 180 millió forintot.
Az Erando pénzügyi eredményében szerepet játszhatott, hogy elnyerte a fővárosi kerületi kapitányságok objektumvédelmi biztonsági rendszereinek kiépítését is. Az objektumvédelmi biztonsági rendszerek kialakítása kapitányságonként mintegy 3,5 millió forintot tett ki – közölte a hvg.hu megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata. Így a huszonkét kapitányságnál elvégzett munkával mintegy nyolcvanmillió forintra tett szert az Erando Kft. Hozzátették: a céget beszerzési eljárás során a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás alapján választották ki.
Kiépített, de eddig nem használt biztonsági rendszer
Márciusban írt a hvg.hu arról, hogy biztonsági rendszerrel szerelték fel a IX. kerületi kapitányságot: a földszintet mozgásérzékelőkkel, riasztóval látták el, és a kapitányság bejáratánál kamerás kaputelefont szereltek fel. Rendőrök és vagyonvédelmi szakemberek azt vélelmezték, hogy az épületeket be akarják zárni az éjszakai, kevésbé forgalmas időszakra, s az élő erős védelmet a biztonsági rendszerekkel oldanák meg.
Egy ügyeletes tiszt (új nevén: készenléti csoportvezető) a hvg.hu-nak azt mondta, náluk nemcsak a fegyverszobán, hanem a kapitányság teljes földszinti részén helyeztek el mozgásérzékelőt, illetve riasztót. „Ennek csak akkor van értelme, vélte, ha a zárt épületbe való bejutást akarják megakadályozni, egyébként egy éjjel-nappal működő kapitányságon jövés-menés mindig van.” Egy rendőr, szintén név nélkül, szintén úgy látta, hogy felesleges ezen biztonsági rendszerek kiépítése Szerinte az eszközök beszerzésére kellett volna „csak” a rendőrségnek költenie, a beszerelést és a karbantartást a testületnél dolgozó híradástechnikai szakemberek, akik a főkapitányságok híradástechnikai és információs egységeinél dolgoznak, el tudták volna végezni.
Emellett szerinte a biztonsági rendszerek felszerelésének az is lehet az oka, hogy mivel a civil objektumőrzés nem a bérkeret terhére megy, így könnyebb rá pénzt összekaparni, az embereket meg ki lehet küldeni az utcára. Másik, szintén neve elhallgatását kérő egyenruhás, az egyik kerületi kapitányság dolgozója értetlenkedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy mozgásérzékelős riasztót szereltek fel náluk az épületben, de használni nem szokták, mivel mindig vannak a kapitányságon, így nincs értelme a rendszert bekapcsolni.
Sok megbízás, gyarapodó árbevétel
Az Erando Kft egyébként bejáratott cég a rendőrségen, 2010-ben például a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerződött vele térfigyelő rendszer beszerzésére és üzembe helyezésére mintegy húszmillió forintért a monori kapitányság számára. Emellett a XVI. kerület Centenáriumi lakótelepére rálátó „szemeket” is ők telepítették. Továbbá több település, Csömör, Paks vagy Érd térfigyelő rendszere szintén az Erando nevéhez fűződik. A cég 106 millióért fejleszti egyébként az NMHH ingatlanainak biztonságtechnikáját is.
Azt, hogy az Erando eredetileg mennyire kötődik Pintérhez, az is mutatja, hogy a megalapításában 1998-ban a belügyminiszter másik volt cége, a Preventív Security Rt. is részt vett. Ez a társaság egy éven át volt az Erandóban tulajdonos. A vagyonvédelmi társaságnak 2005-ben lett egyik tagja a Civil Zrt., és a mai napig szerepel a tulajdonosok között. 2006 óta a két cég székhelye azonos: mindkettő Zuglóba, az Angol utca 77. szám alá van bejegyezve. A cégnyilvántartás alapján a 61 főt foglalkoztató Erando Kft.-nek 2012-ben mintegy 1,66 milliárd forint volt a nettó árbevétele, ez utóbbit a cég 2013-ban – mint már említettük – 2,12 milliárdra tornászta fel.
Korábban cikkünkben azt a látszatott keltettük, mintha a rendőrség válaszában utalt volna az Erado Kft. tulajdonosi összetételére. Ám ők csupán a céget nevezték meg.