2014. szeptember. 11. 13:58 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 11. 15:39 Itthon

Lemondott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke

Lemondott tisztségéről Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke, lemondását Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elfogadta – közölték csütörtökön.

Palkovics Péter 2010 júniusától töltötte be az MVH elnöki tisztségét, amelyről 2014. szeptember 10-i hatállyal mondott le.

A közlemény szerint lemondását azzal indokolta, hogy az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának 2007-2013 közötti költségvetési ciklusa lezárult, és a 2014-es átmeneti év végének közeledtével az MVH, mint az agrár- és  vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynöksége végrehajtotta az erre az időszakra vonatkozó operatív feladatait. Az új, 2014-2020 közötti költségvetési és KAP programozási ciklus végrehajtása pedig a kifizető ügynökség szintjén teljesen elkülönülő, új szakmai feladat.

Palkovics Péter a továbbiakban a versenyszférában kívánja kamatoztatni szakértelmét.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.