2014. szeptember. 06. 08:48 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 06. 08:46 Itthon

Több férőhely lesz az idősotthonokban

Bár az egyházi és civil fenntartókkal együtt van elegendő férőhely az idősotthonokban, országszerte mégis 2500 idős ember várakozik arra, hogy felvegyék a számára elérhető állami intézménybe - írta szombati számában a Magyar Nemzet.

A napilap azt közölte: már elindult az az 5,77 milliárd forintos forrásösszegű projekt, amelynek keretében megújulnak és bővülnek az idősotthonok. A programban csak olyan otthonok korszerűsítését támogatják, amelyek legfeljebb 150 férőhelyesek, de helyhiány esetén lehetőség van kapacitásbővítésre is.

A lap az Emberi Erőforrások Minisztériumának Czibere Károly vezette szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságára hivatkozva azt írta: Magyarországon jelenleg 51 747 idősotthoni férőhely áll az igénylők rendelkezésére, amelyből jelenleg 49 478 férőhely van betöltve. Az államtitkárság ugyanakkor kiemelte: bár jelentős számban vannak üres férőhelyek, tény, hogy ezek nem az állami szektorban találhatók.

Az állami férőhelyekre várakozó 2500 fő közül a legtöbben, 332-en Heves, 265-en Csongrád és 238-an Vas megyében élnek.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.