2014. szeptember. 03. 18:02 Cs. B. Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 03. 18:48 Itthon

Soroksári gyilkosság: nem kommentálja az ORFK a férj nyilatkozatait

Lassan egy éve lesz annak, hogy Soroksáron megölték Kardosné Gyurik Krisztinát, ám a tettesek a mai napig nincsenek meg. Az sem segített ebben, hogy az áldozat férje nyomravezetői díjat ajánlott fel. A férfi kérte a rendőrséget a jutalom megtoldására, de az ORFK csak akkor él ezzel a törvény adta lehetőséggel, ha azt szakmai okból szükségesnek tartja.

Tavaly szeptember 25-én, az esti órákban ismeretlenek megverték, megkötözték és megfojtották Kardosné Gyurik Krisztinát. Miután férje bejelentette az eltűnését, keresni kezdték és végül hajnalban, egy bokros területen találtak rá a megölt asszonyra. Felmerült, hogy hajléktalanok végezhettek vele, sőt a férj, Kardos Lajos szerint rá is gyanakodhattak a rendőrök, ezért aztán vállalta a poligráfos hazugságvizsgálatot is.

Legutóbb arról számolt be egy férfi a Best magazinnak, hogy a nő szeretője volt. Az ügy bonyolultságát mutatta az is, hogy ugyan a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya kezdte a nyomozást, de tőlük az ügy átkerült az Országos Rendőr-főkapitányság Petőfi Attila vezette osztályára, amelyen az úgynevezett döglött ügyekkel foglalkoznak.

ORFK: szakmaiság és no comment

Többek között ennek okát szerette volna megtudni a hvg.hu, de az ORFK rövid válaszában leszögezte, a rendőrség a szakmai döntését nem indokolja. Érdeklődtünk arról is, hogy a tettes elfogása érdekében csatlakoznak-e a férj több mint egy hónapja megtett nyomravezetődíj-felajánlásához, de erre is csak annyit reagáltak, megteszik, ha az szakmailag indokolt lesz. Nem nyilatkoztak az eljárás jelenlegi állásáról sem, szokás szerint arra hivatkozva, hogy folyamatban van a nyomozás.

Ilyen súlyos bűncselekményeknél nem jellemző, hogy az áldozat hozzátartozói olyan intenzíven szólalnak meg a sajtóban, mint ahogy Kardos Lajos teszi, ami a rendőrök szerint a nyomozást is akadályozhatja. Emiatt megkérdeztük az ORFK-t arról is, hogy a gyilkosságról szóló könyv, illetve a férj nyilatkozatai nem okoznak-e fejfájást a számukra, amire a válasz „No comment” volt.

Emellett tájékoztatásként közölték, hogy a jogszabályok szerint külső kezdeményezésre akkor lehet nyomravezetői díjat kitűzni, ha „a rendőrség általi díjkitűzésnek egyébként is helye lenne, és az arra szánt, valamint az azután fizetendő adó és a díjkitűzéssel járó költségek, valamint kiadások összegét a külső kezdeményező a testület beleegyezését követően a meghatározott pénzintézeti számlára haladéktalanul befizeti, vagy átutalja.”

Hozzátették, hogy a beleegyezést megelőzően vizsgálni kell, hogy a felajánlás az eljárás céljával összeegyeztethető-e, valamint az elfogadás nem sérti-e a rendőrség objektív és pártatlan működésébe vetett közbizalmat.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.