2014. augusztus. 19. 18:57 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 19. 18:50 Itthon

Közös polgármesterjelölttel készül Pécs visszafoglalására a baloldal

Bár a Demokratikus Koalíció pécsi szervezete július végén megszakította a tárgyalást a két másik baloldali párttal, és önálló indulást tervezett, az utolsó pillanatban létrejött a baloldali együttműködés Pécsett, miután a párt ma bejelentette, hogy támogatja az MSZP és az Együtt-PM közös polgármesterjelöltjét, Kovács Ágnest. A Fidesznek korábbi szövetségesével, az ÖPÉ-vel kell megküzdenie a jobboldali szavazatokért.

Az utolsó utáni pillanatban adta be a derekát a Demokratikus Koalíció Pécsett, és egyben teremtette meg a baloldali győzelem legalábbis minimális esélyét a városban. A párt pécsi szervezetének elnöke, Kunszt Márta augusztus 19-én délután jelentette be, hogy a korábbi tervekkel szemben a DK nem állít saját polgármesterjelöltet, hanem szavazóit a két baloldali párt által támogatott civil jelölt, Kovács Ágnes támogatására ösztönzi. A párt emellett egyéni képviselőjelölteket állít minden körzetben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a DK július utolsó hetében kilépett a baloldali együttműködésből, miután nem tudta elfogadni azt a kikötést, hogy a közös ellenzéki jelöltek között ne legyenek olyanok, akik az elmúlt 20 évben fontos önkormányzati posztot töltöttek be a városban – a párt helyi vezetője, Kunszt Márta korábban Pécs alpolgármestere és az MSZP városi elnöke volt. Ekkor még úgy tűnt, hogy Kunszt Márta fog elindulni a polgármesteri címért, ezzel jelentősen csökkentve az ellenzék esélyeit. A párt hosszú ideig lebegtette az indulást, majd végül lemondott a polgármesteri jelöltségről – Kunszt Márta mindezt most azzal indokolta kérdésünkre, hogy így kívánják maximalizálni a baloldali jelölt győzelmi esélyét.

Az MSZP, az Együtt-PM és most már a DK közös jelöltje Kovács Ágnes, aki korábban egészségügyi intézményvezetőként dolgozott Pécsett; a főorvos hivatalosan a Sopianae Egyesület jelöltje, akit a pártok támogatnak. Miközben a baloldal keblére ölelte a civileket, a Fidesz megszabadult tőlük: a választáson önállóan indul a mind 2006-ban, mind 2010-ben a jelenlegi kormánypárttal együtt kampányoló Összefogás Pécsért (ÖPE), amely saját polgármesterjelöltet is állít Kővári János személyében. Kővári az előző ciklusban a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje volt, ám a párt és a civil szervezet viszonya megromlott az elmúlt időszakban.

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.