Itthon hvg.hu 2014. augusztus. 18. 12:31

Maga sem tudja, miért, de parfümöt lopott egy rendőr

Semmilyen értelmes magyarázatot nem talált tettére az a Baranya megyei rendőr, aki egy parfümlopás miatt mondott búcsút hivatásának. D. Istvánnal, a bólyi rendőrőrs immár volt parancsnokhelyettesével szemben a Pécsi Nyomozó Ügyészség lezárta a nyomozást, s a vádiratot megküldte a bíróságra – közölte a hvg.hu-val Nyári Roland ügyész.

Lekaparta a parfümről az elektronikus védelmi rendszert, majd a zsebébe rejtve próbálta kicsempészni a boltból az árut D. István, a bólyi rendőrőrs parancsnokhelyettese egy hónappal ezelőtt – számolt be erről hétfőn a Bors. Mindezt azonban észrevette az üzlet egyik biztonsági őre, aki aztán megakadályozta azt is, hogy D. István elmeneküljön a helyszínről.

A történteket a biztonsági kamerák is rögzítették, de a parfümlopással próbálkozó rendőrtiszt, aki akkor szolgálaton kívül volt, semmit nem tagadott. „Megvárta a helyszínre kiérkező járőrt, és elismerte tettét” – közölte a hvg.hu-val Nyári Roland, a Baranya Megyei Főügyészség részéről nyilatkozat adására illetékes ügyész. Hozzátette: a férfi önként lemondott szolgálati viszonyáról.

Képünk illusztráció
Fülöp Máté

A mintegy 14 ezer forint értékű parfümöt elemelni akaró D. Istvánnal szemben a nyomozást a Pécsi Nyomozó Ügyészség le is zárta, és a vádiratot megküldte a Pécsi Járási Bíróságra. Nyári Roland tájékoztatása szerint nem derült ki, hogy miért lopott a vádlott. A hvg.hu értesülései szerint maga D. István sem tudott semmilyen értelmes magyarázatot adni arra, hogy miért döntött úgy, hogy ellop egy parfümöt.

A férfi egyébként – a hvg.hu által megkérdezett ügyvédek szerint – lopás miatt valószínűleg próbára bocsátást kaphat, főleg, hogy tette után azonnal és önként leszerelt a rendőrségtől.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.