2014. augusztus. 17. 15:37 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 17. 15:35 Itthon

Eljárás indult a Dunán elsodródott hajó ügyében

Az ORFK közlése szerint a vízi közlekedési szabályok megsértése miatt indult eljárás egy a Dunán péntek este elsodródott hajó ügyében.

A hétvégén több hírportál is beszámolt arról, hogy a Szigetre tartó egyik hajó meghibásodott a Dunán, és a Lánchíd közelében végül két hajóval is ütközve ért partot. Személyi sérülés nem történt, de a hajókban jelentős kár keletkezett. Az esetről először beszálmoló nullker.hu portál úgy tudja, hogy végül sikerült kivontatni az elszabadult hajót, és az is kiderült, hogy a hibát leginkább az okozta, hogy azon menet közben megszűnt az áramellátás.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.