2014. augusztus. 14. 10:26 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 14. 12:27 Itthon

Nem farkas, hanem rendőrök tartóztatták fel a nagymamájához tartó Piroskát

Egész családja azt a 14 éves lányt kereste, akit a mosonmagyaróvári rendőrök helyeztek végül biztonságba.

A mosonmagyaróvári Cseresznyés utcában figyeltek fel a környékbeliek egy furcsán viselkedő kislányra szerdán, este 10 után – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A kislány egy földön heverő bicikli mellett ácsorgott, ezért egy helyi férfi azt hitte, hogy elesett, és segíteni akart neki. A lány közölte, hogy nem szenvedett semmiféle balesetet, csak eltévedt. Kerékpárjával nagymamájához indult el, de nem tudta merre jár, és nagyon megijedt, ezért húzódott félre az út szélére.

A kiérkező rendőrök kérdéseire a lány összefüggéstelenül válaszolt, nevén kívül más adatot nem közölt.

A rendőrök a 14 éves gyermeket a mosonmagyaróvári kapitányságra szállították, ahol megállapították személyazonosságát, majd értesítették édesanyját. Az aggódó szülő panasz- és sérülésmentesen átvette gyermekét. Kiderült, hogy a lány engedély nélkül távozott otthonról, és az utóbbi órákban a család összes tagja őt kereste.

Hirdetés
hvg360 Kovács Bálint, Köves Gábor, Sztojcsev Iván 2025. május. 06. 06:30

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.