2014. július. 31. 08:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. július. 31. 09:28 Itthon

Egy repülőről szedték le H. Endrét, a Portik-féle Generál Média vezetőjét

Egy Németországba tartó gépről szedték le a hatóságok H. Endrét, az Energol egykori igazgatójának, Portik Tamásnak az érdekeltségébe tartózónak vélt Generál Média egyik tulaját és vezetőjét. Ellene az NNI távollétében indított eljárást 2013 tavaszán.

A Népszabadság értesülése szerint kedden az egyik – Szingapúrból Németországba tartó – repülőn, magyar elfogató parancs alapján elfogták H. Endrét, a ’90-es években az olajügyeiről elhíresült Energol Rt. egyik egykori igazgatójának, Portik Tamásnak érdekeltségébe tartozónak vélt Generál Média cégcsoport egyik tulajdonosát és vezetőjét.

Idehaza a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) távolétében költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás gyanújával indított ellene eljárást még 2013 májusában. A nyomozás kezdetén Hódmezővásárhelyen tartott látványos kommandós-akció idején azonban Holman Endre külföldön tartózkodott.

A tavaly májusi akcióban a rendőrség három embert vett őrizetbe, köztük H. Endre testvérét, Jánost. A rendőrség akkor és azóta sem erősítette meg, de nem is cáfoltak, hogy a rajtaütés része a 2012 nyarán több, 14-16 évvel ezelőtti megoldatlan gyilkossággal összefüggésben letartóztatott Portik Tamás elleni nyomozásnak.

A lap szerint már akkor sem volt kizárható, s az óta mind valószínűbbnek tűnik, hogy az ügy egy közönséges csalás, amely egy a Generál Médiának átadott hódmezővásárhelyi iskola felújításával van összefüggésben, amelyért a cég internetes hirdetéssel fizetett. Az iskolát végül nem újították fel, viszont hivatalosan meg nem erősített sajtóértesülések szerint jelzáloggal terhelték meg.

Hirdetés