2014. július. 25. 12:14 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. július. 25. 12:45 Itthon

Intézetből szökött fiatalokat fogtak az EFOTT-on

A Miskolctapolcán megrendezett fesztiválon nem történt kirívó bűneset, de elfogtak két körözött személyt, és megtaláltak több intézetből szökött fiatalt is.

300 rendőrt küldött a rendőrség az idén Miskolctapolcán megrendezett EFOTT-ra július 15-e és 20-a között.

A csaknem százezer fős látogatószámot produkáló fesztiválon súlyosabb bűncselekmény nem történt – közölte a rendőrség a honlapján.

Két országos körözött személy, valamint több intézetből szökött fiatal is rendőrkézre került.

A rendőrök kilenc személy ellen kábítószer birtoklása, illetve új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt nyomoznak. Ketten ittasan vezettek, egy ember ellen pedig garázdaság gyanújával indult eljárás.

A rendőrök egy közlekedési balesetről tudnak a fesztivállal összefüggésben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.