A Vuk és Rumini játszóterek után újabb tematikus játszóteret építenek az I. kerületben, ezúttal a Pom Pom című rajzfilmsorozat alapján.
A Naphegyen Pom Pom meséi elevenednek meg egy újabb tematikus játszótéren Budán – közölte az I. kerület önkormányzata. Az építési munkálatok július 23-án kezdődnek meg. Ugyancsak szeptemberre bővíti ki az önkormányzat a gellérthegyi Vuk játszóteret.
A Pom Pom játszótéren a meglévő játszótér felújítása után a gyerekek többek között Festéktüsszentő Hapci Benő házában, a Madárvédő Golyókapkodó és Gombóc Artúr házában élhetik újra a kalandokat. De helyet kap a Radírpók, a Szomorú Szamovár és a mesebeli hirdetőoszlop is. Egy padon maga Picúr és Pom Pom várja majd a gyerekeket.
A látványtervet ide kattintva nézheti meg nagyobb méretben.
Az építési munkálatok július végén kezdődnek meg a Naphegy téren, a kivitelező vállalta, hogy az ütemezést úgy alakítja, hogy lehetőség szerint csak részlegesen kelljen lezárni a játszóteret. A kivitelezés utolsó szakaszában, várhatóan augusztus második felében teljesen lezárják a területet.
Szeptembertől megújult játszótér várja majd a gellérthegyi gyerekeket is. Itt a közkedvelt Vuk játszóteret bővíti ki az önkormányzat, többek között Karak odúját és rókalyukakat is álmodtak a tervezők a Bérc utcába.