2014. július. 21. 08:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. július. 21. 10:05 Itthon

Szabó Hedvig miatt összeülhet ma a nemzetbiztonsági bizottság

A Magyar Nemzet információi szerint ma összeül a nemzetbiztonsági bizottság, ahol sor kerülhet Szabó Hedvig meghallgatására. Az MSZP a hét végén a belügyminisztertől kért magyarázatot arra, miként nevezhette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új főigazgatóját bizottsági meghallgatás nélkül.

Levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke szombaton azt tudakolva, hogy a tárcavezető javaslatára valóban kinevezték-e Szabó Hedviget a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójává. Molnár Zsolt kiemelte, hogy az új főigazgatót előzetesen meg kell hallgatnia a nemzetbiztonsági bizottságnak. 

A Magyar Közlöny július 18-i számában megjelent, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter javaslatára július 16-i hatállyal Szabó Hedviget nevezte ki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójává, július 15-i hatállyal pedig felmentette beosztásából Boda József vezérőrnagyot, aki 2010 júliusától irányította az NBSZ tevékenységét.

Molnár Zsolt a Magyar Nemzetnek azt mondta: a nemzetbiztonsági bizottság – a testület fideszes tagjai kezdeményezésére – hétfő délután ül össze Szabó Hedvig meghallgatása céljából. Az ülésen az MSZP-s tagok nem vesznek részt, és azt Németh Szilárd fideszes alelnök vezeti.

Molnár úgy fogalmazott: a kormánypárti képviselők felelőssége arról is dönteni, hogy a főigazgató kinevezése megfelelt-e a törvényben megfogalmazott követelményeknek, továbbá tisztázniuk kell, hogy miként történhetett személycsere az NBSZ élén úgy, hogy az új vezető személyével kapcsolatban a testület előzetesen nem foglalhatott állást.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?